Ezt írta egy orosz lap a nagykövet bekéretéséről

„Az orosz állami televízió következetesen és több éve játssza ki a »színes forradalmak« kártyáját, és minden Moszkva-ellenes fellépésben a Nyugat kezét látja” – jelentette ki a Kommerszant című orosz napilapnak Borisz Makarenko, a Politológiai Technológiák Központjának igazgatója azzal kapcsolatban, hogy az 1956-os magyar forradalomról egy tévéműsorban elhangzott kijelentések miatt bekérették a külügyminisztériumba Oroszország budapesti nagykövetét.

Makarenko szerint ugyanakkor a szóban forgó tévéműsorban, „a Nyugat kezének” kitalálása vagy annak szerepének eltúlzása mellett, elhallgatták azt a tényt, hogy Magyarországra rákényszerítették a kommunizmust, és nem esett szó az üldöztetésekről sem. 

Hírdetés

„Figyelmet érdemel, hogy az orosz televízió műsora ellen elsőként nem a jobboldali Orbán Viktor miniszterelnök lépett fel, hanem a balközép ellenzéki LMP. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon mind a hatalom, mind az ellenzék az 1956-os eseményeket a szabadság és a függetlenség kivívására tett kísérletként fogja fel, ezért minden más interpretáció negatív reagálást vált ki Budapesten” – mondta Makarenko.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »