Ezt fogja tenni Orbán Viktor a Hableány-baleset gyásza után

Ezt fogja tenni Orbán Viktor a Hableány-baleset gyásza után

A tragédia az egész országot megrázta – vélekedett a miniszterelnök, aki fel fogja keresni a dél-koreai felet az emlékállítás ügyében.

Orbán Viktor a május 29-i dunai hajóbalesetről is beszélt a péntek reggeli rádióinterjúban.

„Drámai és megrázó eseményről van szó, az elveszített életeket nem lehet visszaadni. Súlyos, szíven ütő baleset volt, ami az egész országot megrázta” – fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint napokig mindenki „erre figyelt, ezzel foglalkozott”.

Sokat gondolkodott azon, miért is rázta ez meg ennyire az országot. mert bár emberéletek elvesztése önmagában megrázó dolog, de lát egy „sajátos magyar” szempontot is.

„Akik meghaltak, azok a vendégeink voltak. Az áldozatok a mi országunkat választották, ide jöttek, itt akarták kipihenni magukat, élményeket gyűjteni, jól érezni magukat, akár a családjukat is elhozták megmutatni Magyarországot, és

mi most vendégszerető, -fogadó népként állunk, és most gyász van.”

Hírdetés

Mint felidézte, ennek ellenére nem vonták félárbocra a nemzeti lobogót, nem mutattak drámai gesztusokat, de az országot mélyen megérintette az esemény.

Ígérete szerint amint a gyász napjai véget érnek, felveszik a kapcsolatot a dél-koreai féllel, hogy tárgyaljanak arról, milyen emléket szeretnének állítani az eseménynek,

legyen az akár emlékmű, esemény vagy bármi más.

A mentésről és a Hableány Dunából történt kiemeléséről szólva elmondta, abban 498 ember vett részt benne, helytállásukra mindenki büszke lehet.

Ismert, a Hableány két héttel ezelőtti balesetében 7 túlélő mellett 28-an halhattak meg, köztük a hajó két fős magyar személyzete és dél-koreai turisták, akik közül hármat egyelőre eltűntként tartanak nyilván. A hajóroncsot már kiemelték a Margit hídnál, először Csepelre szállították, majd őrzés és további vizsgálatok lefolytatása céljából Újpesten parkol majd. A Hableánnyal ütköző Viking Sigyn mozgó szállodahajó kapitányát elfogták, kihallgatták, most szabadlábon védekezhet (15 milliós óvadék ellenében), de nyomkövetőt kell viselnie és rendszeresen jelentkeznie a nyomozást végző szerveknél.

További hírek a hajóbaleset ügyében ITT.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »