A többszörösen büntetett, legutolsó büntetéséből pár nappal korábban szabadult 57 éves férfi óbudai lakóházakba tört be, ahonnan főként elektronikai eszközöket tulajdonított el. Az ügyészség vádirata alapján az ügyében elsőfokú ítélet született – közölték honlapjukon.
A más bűncselekmények miatt korábban jogerős szabadságvesztésre ítélt férfit 2017 szeptemberében bocsátották feltételes szabadságra.
Pár nappal később, 2017. szeptember 29-én, a vádlott egy óbudai lakóházba tört be úgy, hogy annak kerítését megbontotta, majd egy – a szomszéd ingatlanról elhozott – létrát az épület oldalának támasztott, felmászott a nyitott tetőtéri ablakig, majd azon keresztül bejutott a házba, ahonnan ezt követően műszaki cikkeket tulajdonított el összesen mintegy 170 000 forint értékben. A sértett időközben hazaérkezett, és a házban szembetalálkozott a betörővel, aki ezután a magához vett értékekkel együtt elmenekült a helyszínről.
Ezt követően, még ugyanezen a napon a vádlott szintén a III. kerületben egy másik házba is betört. Befeszítette az egyik ablakot, bement, majd átkutatta a házat, onnan elektronikai eszközöket, karórát, táskát, különböző ruhaneműket és cipőt tulajdonított el. Az eltulajdonított dolgok összértéke meghaladta az 1 millió forintot.
A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség által benyújtott, majd a tárgyaláson lefolytatott bizonyítás alapján módosított vádirat alapján a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság a férfit két rendbeli, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt bűnösnek mondta ki, és ezért őt mint többszörös visszaesőt, 8 év fegyházbüntetésre ítélte azzal, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét törvény alapján kizárta.
Az ítélet nem jogerős, az ellen a vádlott fellebbezett. A Fővárosi Főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta.
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »