Ezt a szépségkirálynőt is ragyogó ötlet volt feltételes szabadságra helyezni

Ezt a szépségkirálynőt is ragyogó ötlet volt feltételes szabadságra helyezni

A Bajai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya – a Kecskeméti Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja által 2018. január 29-én kiadott hazai, majd 2019. március 29-én elrendelt európai elfogatóparancs alapján – eljárást folytat Szabó Sándorné 40 éves bácsalmási lakos ügyében.

A nőt még 2006-ban elkövetett emberölés bűntett, továbbá jármű önkényes elvétele bűntett miatt 12 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Törvényszék. A büntetésből feltételes szabadságra került az elítélt. A pártfogói felügyelet szabályait azonban megszegte, és ismeretlen helyre távozott.

A nő vélhetően elhagyta Magyarországot és külföldön, Görögországban tartózkodhat.

Hírdetés

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője bruttó 500 000, azaz ötszázezer forint díjat tűzött ki a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki Szabó Sándorné elítélt felkutatását közvetlenül elősegítő olyan információval szolgált, ami az elfogását eredményezi. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

Az elítélt többször változtatta külsejét, a legfrissebb képen szőke – közölték a Police.hu-n:


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »