Ezt a polgármesteri székben pöffeszkedő pakit szerencsére nem hívták meg Trump tiszteletére rendezett állami bankettre

Mint ismert, Londonba látogat június elején Donald Trump. Az amerikai elnök állami látogatásra, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként érkezik június 3-án háromnapos látogatásra a brit fővárosba. Sadiq Khan pakisztáni származású brit munkáspárti politikus, akit 2016. május 6-án London polgármesterévé választottak.

Azonban a királynő sokkolta Sadiq Khant, mivel nem hívta meg a londoni polgármestert Donald Trump amerikai elnökének rendezett bankettjére a Buckingham-palotában.

A polgármester lemaradt a vendéglistáról, annak ellenére, hogy örömmel találkozik az amerikaikkal. Khan szóvivője, Jonathan Weisgard elmondta Newsweeknek:

Hírdetés

A POLGÁRMESTER NEM VOLT MEGHÍVVA AZ ÁLLAMI BANKETTRE.

A muszlim polgármester egyébként már korábban is ellenezte Trump látogatását, miután az amerikai elnök többször is szókimondóan kritizálta Sadiq Khant a városában tapasztalható elszomorító állapotokért. Khan szörnyű munkájáról tanúskodik például az is, hogy London már veszélyesebb, mint New York.

Az amerikai elnök kijelentette: reméli, hogy találkozik Khan elődjével, Boris Johnsonnal, egy vacsorán a látogatás során.

Nigel Farage, a Brexit párt vezére – aki egyébként Trump barátja – szintén felkerülhet a vendéglistára.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »