Ezrek tüntettek Varsóban az abortusztörvény liberalizálása ellen

Ezrek tüntettek Varsóban az abortusztörvény liberalizálása ellen

Több ezren tüntettek vasárnap Varsóban a megfogant élet védelmében, tiltakozva az abortuszt szabályozó előírások liberalizálását célzó, a parlamenti alsóházban (szejm) további vitára bocsátott négy törvénytervezet ellen.

A több életvédő szervezet által a lengyel püspöki konferencia tiszteletbeli védnökségével rendezett, Nemzeti Életmenet elnevezésű akciót „Éljen Lengyelország” mottóval tartották meg. Tadeusz Wojda érsek, a lengyel püspöki konferencia elnöke pénteken arra kérte a hívőket, hogy vasárnap a megfogant élet védelmében imádkozzanak.

A lengyel zászlók alatt menetelő tömeg, ezen belül számos gyermekes család, több mint kétkilométeres belvárosi útvonalon vonult át a varsói Királyi Vár előtti térről a Három Kereszt térig, ahol a tüntetés egy koncerttel zárult.

A Nemzeti Életmenetet 2019 óta szervezik. Idén ahhoz kötötték, hogy Lengyelország 1058 éve felvette a kereszténységet, amely évforduló vasárnapra esik.

Hírdetés

A menet szervezői azokra az abortuszjog liberalizálását célzó kormánypárti tervezetekre is reagáltak, amelyeket a szejm pénteken további vitára bocsátott, és külön parlamenti bizottságot is létrehozott a csomag elbírálására.

A lengyel kormánykoalíció vezető pártja, a Polgári Koalíció által benyújtott tervezet a terhesség 12. hetéig engedélyezné a terhesség megszakítását. Ugyanazt tenné lehetővé a szintén a kormánykoalícióhoz tartozó Baloldal frakciója által benyújtott két tervezet is, amelyek egyike emellett bizonyos, orvosilag meghatározott esetekben a terhesség minden szakaszában engedélyezné az abortuszt.

A kormánykoalíció további két pártja, a Lengyelország 2050 és a Lengyel Parasztpárt (PSL) közös tervezete pedig visszaállítaná az 1993-ban elfogadott, abortuszkompromisszumnak is nevezett törvény szerinti állapotot, és népszavazást hirdetne e témában.

Az 1993-as törvény három esetben engedélyezte a terhességmegszakítást: ha a terhesség nemi erőszak következménye, ha az anya élete veszélyben forog vagy ha a magzat visszafordíthatatlan károsodást szenvedett.

A lengyel alkotmánybíróság 2020-as döntése szerint az abortusz csak az első két esetben megengedett.  


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »