Ezért van bajban a Tesco

A diszkontáruházláncok előretörése és az internetes vásárlás elterjedése is közrejátszik a Tesco profitjának drasztikus csökkenésében – állítja az MNO által megkérdezett szakértő.

Udvardi Attila, a Gazdaságkutató Intézet kutatásvezetője ismertette: a többek közt a brit piacon is előretörő diszkontláncok, mint például a Lidl vagy az Aldi, olcsóbb árakkal dolgoznak, és ugyan kisebb a választék egy-egy termékből, mint a Tescónál, ez általában nem zavarja az embereket, így a kiskereskedelmi trendek is e modell felé mutatnak. Ehhez hozzátartozik, hogy a Tescónak árak szintjén alkalmazkodnia kell ezekhez az olcsóbb áruházláncokhoz, ami szintén rontotta a cég profitját. Ez a jelenség Magyarországon is létezik, itt is működik az árverseny a Tesco és a diszkontláncok között.

Fontos megemlíteni, hogy a diszkontok jellemzően kevesebb alkalmazottal dolgoznak, vagyis kevesebbet kell a munkaerőre költeniük, ami szintén előnyt jelent a versenytársakkal szemben.

Terjed az internetes kereskedelem

A másik fő oka a visszaesésnek az internetes kereskedelem elterjedése, amihez ugyan a Tesco is alkalmazkodott – a világhálón keresztül is lehet tőlük házhoz szállítást kérni –, de nem állt át olyan szinten, ahogy bizonyos versenytársak.

Hírdetés

Udvardi Attila mindezek mellett hátráltató tényezőként megemlítette a cég túlterjeszkedését is: a Tesco rengeteg piacon van jelen Ázsiától Európáig, mely piacok kulturálisan eltérőek, és éppen ezért, valamint a másfajta vetélytársak miatt, nehéz „rájuk húzni” egységes üzleti struktúrát. Talán ennek korrigálásaként is felfogható, hogy az áruházlánc nemrégiben bejelentette: elhagyja a dél-koreai piacot.

Fontos azonban megemlíteni, hogy a jellemzően nagyobb áruházláncok – a diszkontokkal szemben – profitot tudnak elkönyvelni az épületben található többi, kisebb üzlethelyiség kiadásából is.

Ötven százalékos visszaesés

Ismert, a Tesco eredménye a cég idei pénzügyi évének első feléről szerdán kiadott beszámoló szerint több mint 50 százalékkal csökkent. A Londoni Értéktőzsdén szerdán közzétett kimutatás alapján a legnagyobb brit kiskereskedelmi vállalat egyszeri tételek nélkül számolt csoportszintű működési eredménye az augusztussal zárult hat hónapban 354 millió font (150 milliárd forint) volt, az egy évvel korábban mért 779 millióval szemben.

A nemzetközi hálózat működési eredménye 26 százalékkal 102 millió fontra csökkent, ez részben a kínálat fejlesztésére végrehajtott beruházásokból ered, de az okok között szerepeltek a Magyarországon meghonosított törvényi változtatások is. Ezek között szerepel az üzletek vasárnapi zárva tartásáról intézkedő jogszabály, valamint az élelmiszerlánc-felügyeleti díj emelkedése is.

Korábban még arról is szó volt, hogy a Tesco kivonul Magyarországról, ám végül maradt, igaz, több takarékossági intézkedést is bevezettek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »