Százhetven éve, 1849. augusztus 13-án adta meg magát az Arad vármegyei világosi vár alatt, a szőlősi mezőn az utolsó ütőképes magyar haderő, a teljhatalommal felruházott Görgei Artúr vezette feldunai magyar hadsereg Rüdiger (Rigyiger) orosz lovassági tábornoknak, ezzel elbukott a szabadságharc. Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga:
A magyar honvédsereg 1849 tavaszán visszafoglalta az ország nagy részét, majd április 14-én az Országgyűlés kimondta a Habsburg-ház trónfosztását. I. Ferenc József, a fiatal osztrák császár büszkeségét félretéve, gyengeségét beismerve május elsején Oroszországtól, „Európa csendőrétől” kért segítséget. I. Miklós cár 200 ezres sereget küldött Magyarországra, ekkora orosz haderő még a napóleoni háborúk idején sem járt külföldön.
A június 17-én kezdődött intervenció megpecsételte a szabadságharc sorsát, a két ellenségtől is fenyegetett honvédsereg visszavonulva újabb és újabb területek feladására kényszerült.
Fjodor Vasziljevics Rüdiger már júliusban fegyverletételre szólította fel a fővezér Görgeit, aki a küldötteket a kormányhoz utasította. A kormány abban reménykedve, hogy kiegyezhet az oroszokkal, az ország sérelmeit és a fegyveres harc jogosságát megindokoló iratot fogalmazott meg, és augusztus elején az 1848-as alkotmány szavatolása fejében a koronát is felajánlotta egy orosz nagyhercegnek. A cár azonban minden politikai tárgyalást megtiltott az orosz főparancsnok Ivan Fjodorovics Paszkevics (egyes átírások szerint Paszkievics) hercegnek, így az a követeket nem fogadta.
A magyar hadvezetés úgy döntött, hogy nem erőszakol ki csatát a Haynau vezette osztrák sereggel, hanem minden erőt a Tisza-Maros szögében von össze, így egyszerre vonta magára az orosz és az osztrák főerőket. A visszavonuló Görgei – akit Kossuth javaslatára leváltottak a fővezérségről, de hadteste élén maradt – manővereivel az intervenciós erők egyharmadát, négyszeres túlerőben lévő ellenséget kötött le. Aradra augusztus 9-én érkezett meg, aznap, amikor a fővezérré kinevezett Bem Temesvárnál csatát vállalt a császáriakkal, és döntő vereséget szenvedett.
Görgei és a kormányzó Kossuth utolsó személyes találkozója augusztus 10-én este feszült légkörben zajlott, mert Görgei az aznapi minisztertanácson közölte: ha Temesvárnál csatát veszítenek, leteszi a fegyvert.
A vereség híre hajnalban érkezett meg, és Kossuth a reggeli órákban Görgeit nevezte ki fővezérnek, és felhatalmazta a tárgyalások folytatására Paszkeviccsel. Görgei ezzel nem elégedett meg, mert a fegyverletételt „legális formák” között akarta végrehajtani. Némi alkudozás után augusztus 11-én délben Kossuth és a kormány lemondott, a politikai és katonai teljhatalmat Görgeire ruházták.
Az aznapi aradi haditanács (két ellenszavazattal a 80-ból) a fegyverletétel mellett döntött, mégpedig úgy, hogy az osztrákok és az oroszok által is szorongatott sereg az utóbbinak adja meg magát. A 29 889 fős, 9839 lóval, 144 löveggel rendelkező feldunai hadsereg, amelynek utánpótlása gyakorlatilag megszűnt,
a gyalogságnak puskánként mindössze másfél lőszere maradt,
augusztus 12-én a világosi síkra vonult. Görgei diktátorként írt levelet Rüdiger tábornoknak, aki hajlandónak mutatkozott a fegyverletételi ajánlat elfogadására. „A háború nem vala cél, csak eszköz a haza megmentésére… én leteszem a fegyvert, hogy békés polgártársaimat, kiket ezentúl megvédeni gyönge vagyok, mentsem meg legalább a háború iszonyaitól” – írta Görgei az orosz tábornoknak, és azt is jelezte: bízik a cár nagylelkűségében.
Görgei tisztikarával augusztus 13-án átlovagolt az orosz táborba, ahol Rüdiger fogadta, majd kiadta a parancsot a fegyverletételre. Az orosz szemtanú szerint „a gyalogosok, miután tisztelegtek, szomorúan levették magukról hadfelszerelésüket, és puskájukat gúlákba állították.
A katonák búcsúzás közben sírtak, és megcsókolták ezredzászlójukat. A huszárok, megállítván lovukat, megölelték azokat, és zokogva búcsúztak tőlük.”
Az oroszok a magyar katonákkal emberségesen bántak, de Paszkevics határozottan közölte: amnesztiában senki sem reménykedhet. A magyar honvédsereg utolsó egységei augusztus során adták meg magukat, Pétervárad és Komárom vára szeptemberben, illetve októberben tárgyalás útján került császári kézre. Az osztrák megtorlás kegyetlennek bizonyult, hiába kért I. Miklós könyörületet I. Ferenc Józseftől. A közkatonák amnesztiát kaptak ugyan, de sokukat besorozták a császári seregbe, a magasabb rangú tisztek, tisztviselők pedig hadbíróság elé kerültek. Október 6-án Pesten Batthyány Lajos miniszterelnököt, Aradon a honvédsereg önálló seregtestet vezénylő 13 főtisztjét végezték ki, összességében mintegy 500 halálos ítéletet hoztak, és mintegy 110-et hajtottak végre.
A közvélemény a szabadságharc bukásáért – nem kis részben Kossuth Vidini levele miatt – Görgeit tette felelőssé.
Maga Görgei azt remélte, hogy – mivel Aradon és Világosnál minden felelősséget magára vállalt – a győztesek csak őt végzik majd ki.
Az oroszok azonban presztízskérdést csináltak abból, hogy mivel nekik adta meg magát, megkíméljék életét, így a tábornokot „csak” Klagenfurtba internálták, míg 13 társa Aradon mártírhalált halt. Görgei életének hátralévő 67 évében igazi katonához méltó nyugalommal, méltósággal viselte az igaztalanul rásütött áruló bélyeget.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »
