Ezért ölt karddal a férfi

Rasszizmus vezérelte azt a férfit, aki tegnap karddal megölt egy diákot és egy tanárt egy svédországi iskolában, kettőt pedig megsebesített.

Egy maszkos férfi ment osztályról osztályra egy kardszerű fegyverrel és szúrta meg, aki elé került. „Jött előre. Úgy ment, mint egy katona egy karddal a kezében. Azt hiszem, kard volt, elég hosszú. Egy maszkot viselt és fekete ruhát. Kék szemei voltak, de azt mondták, hogy kontaktlencsét viselt, és szeme környéke is fekete volt. így nézett ki. Azt hittük, hogy valami vicc, hogy Halloween vagy ilyesmi” – mondta egy szemtanú.

Két ember halt meg és ketten megsérültek. A férfit végül a rendőrség lőtte le. A kórházban halt bele sérüléseibe. Három halott van: egy fiatal, egy tanársegéd és a támadó is meghalt.

Hírdetés

A rendőrség 5 perccel a támadás után ért a helyszínre, és a vérnyomok vezették el őket a tettesig. „Keresett folyamatosan az épületben. A vérnyomokat követtük az épületen belül, ahogy ment osztályról osztályra, kopogott, és amikor a diákok kinyitották, támadott a késszerű fegyverével, azonnal szúrt. Ez két különböző osztályban is megtörtént, ez egyik ilyen diák meghalt. Azt is elmondhatom, hogy azok állapota, akik a kórházban vannak, nagyon súlyos” – fogalmazott Thord Haraldson nyomozó.

A férfi korábban sosem került a rendőrség látókörébe. A hatóságok azonban a házkutatás és az áldozatok megválasztása alapján azt feltételezi, hogy rasszista indíttatásból gyilkolt az elkövető. A svéd miniszterelnök is ellátogatott az iskolába. „Megdöbbent és mély fájdalommal tölt el, ami történt. Azért vagyok itt, hogy kifejezzem a kormányom, a magam és Svédország nevében a bánatomat és szimpátiámat. Gondolunk az áldozatokra, az elhunytakra és azokra, akiket kórházba kellett szállítani. Gondolunk rájuk, az édesanyjukra, apjukra, rokonaikra és mindenkire, aki szereti őket és törődik velük. Gondolunk az osztálytársakra, a tanárokra és az egész közösségre itt, Trollhattanban” – nyilatkozta Stefan Löfven svéd miniszterelnök.

A trollhattani iskola, ahová mintegy 400 diák jár, régóta „problémásnak” számít. Gyakran felmerült, hogy a diákok nincsenek kellő biztonságban. Az iparvárost ötvenezren lakják, köztük sok bevándorló. „Ez mindannyiunkat érint, mindenkit, aki a gyermekét, az unokáját iskolába küldi, akik ott dolgoznak vagy oda járnak. Az iskola a tanulás, a játék, a kíváncsiság és a barátság helye kellene, hogy legyen, és ezért ez a tragédia az egész országot érinti. ez Svédország fekete napja” – nyilatkozta a svéd miniszterelnök.  

Svédországban az iskolák elleni támadások nem gyakoriak. A legutóbbi hasonló eset 1961-ben történt Göteborg közelében.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »