Ezért nem kapcsolják be a klímát a budapesti autóbuszokon

A fővárosi közlekedési eszközökön 24 fok felett kapcsolják csak be a klímát, de már az értékhatár alatt is nagy hőség van a felmelegedett buszokon – vélekedett a Közlekedő Tömeg Egyesület alelnöke. Kelemen Tamás szerint a Budapesti Közlekedési Központ saját hatáskörben dönthetne arról, hogy alacsonyabb hőmérséklet esetén bekapcsolják a légkondicionáló berendezéseket.

A Közlekedő Tömeg Egyesülete készített egy, a Facebook Messengeren belül működő bejelentő felületet, melynek segítségével az utasok jelezhetik, ha egy járművön nem működik megfelelően a klíma.

Hírdetés

„Nagyon sok esetben semmi baj nincs a klímával, teljesen jól működik az adott járműtípuson a légkondicionáló, viszont a BKK központilag nem rendelte el, hogy bekapcsolják azt” – emelte ki. A közlekedési központ jelenleg 24 fok fölött írja elő a klímaberendezés bekapcsolását – tette hozzá Kelemen Tamás, aki szerint ezt az értéket 21-re kéne csökkenteni. „Délelőtt 10-kor az utcán ugyan 24 fok van, de a buszban már több fokkal melegebb, fülledt hőség van” – hangsúlyozta.

Budapesten szinte csak alacsony padlós buszok közlekednek, melyek nagy része rendelkezik légkondicionálóval – tájékoztatott az egyesület alelnöke. A villamosoknak azonban csupán alig negyede van felszerelve klímával – jegyezte meg. Az M3-as metró felújított szerelvényei sem jelentkeznek ilyen hűtéssel, csupán légkeverő berendezést kaptak a járművek. Ez azonban – az utasok visszajelzései alapján – kevésnek bizonyult – mondta Kelemen Tamás.

Úgy véli, ha a fővárosnak sikerül behajtania a gyártótól a korábbi meghibásodás okán kért kötbért, ezt az összeget fordíthatnák klíma beszerelésére.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »