Ezért lépett le Demeter Márta: az MSZP feladta, nem a kormányváltásért dolgozik!

Ezért lépett le Demeter Márta: az MSZP feladta, nem a kormányváltásért dolgozik!

Mint írtuk, otthagyta az MSZP frakcióját Demeter Márta országgyűlési képviselő.

A szocialista párt közleményt adott ki az esettel kapcsolatban, melyben sajnálatukat fejezték ki a döntés miatt, egyben felszólították a politikust, hogy adja vissza a mandátumát.

A Magyar Nemzet megtudta a távozás okát is. A lap információi szerint Demeter azzal indokolta lelépését, hogy az MSZP több formális és informális vezetőjének nem a kormányváltás a célja.

Hírdetés

A politikus úgy látta, hogy az MSZP gyakorlatilag feladta, hogy 2018-ban le tudja váltani a Fideszt, a párt vezetői már a 2022-es választásra készülnek, vagyis a túlélésre játszanak.

Ezzel állhat összefüggésben az is, hogy egyre több jel utal arra: a szocialisták valamiféle paktumot kötöttek a Fidesszel.

A Magyar Nemzet úgy tudja, Demeter szerint a párt vezetői közül többek  tettei is olyan kérdéseket vetnek fel, amelyek egyértelműen megkérdőjelezik a párt hitelességét, illetve elkötelezettségét a kormányváltásra. Hiába tette szóvá a problémákat, választ nem kapott.

A hírek szerint a politikus nem adja vissza a mandátumát, továbbra is képviselőként kíván dolgozni, az MSZP-vel viszont teljesen szakát: a pártból is kilép. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »