Ezért is Putyin viszi el a balhét?

Politikai okokból gyilkolhattak meg egy csecsen származású, grúz állampolgárságú férfit Berlinben a német főváros ügyészsége szerint – írta hétfőn hírportálján a Bild című lap. A nyomozás során arra utaló jeleket tártak fel, hogy előre megtervezett bűncselekmény történt, amelynek „hátterében valószínűleg politikai motivációk húzódnak meg” – mondta Martin Steltner, a berlini ügyészség szóvivője.

Az eset pénteken történt Berlin Moabit nevű negyedében egy parkban. A feltételezett elkövető kerékpárral közelítette meg áldozatát és két lövéssel végzett vele. Ez után a Spree folyó partján – a gyilkosság helyszínétől alig száz méterre – átöltözött, Glock márkájú fegyverét, kerékpárját és parókáját a folyóba hajította, majd távozott.

A közelben fogták el, elegáns ruhát viselt és egy elektromos rollerrel akarta elhagyni a környéket. Fiatalok figyeltek fel rá, amint tárgyait a folyóba dobja. A tárgyakat rendőrségi búvárok találták meg.

A feltételezett elkövető néhány nappal korábban érkezett Berlinbe, és úgy tervezte, hogy még a hét végén elhagyja a várost. Szállásán nagyobb összegű készpénzt találtak.

Hírdetés

A feltételezett elkövető 49 éves, orosz állampolgár, a Bild értesülése szerint Szibériából származik. Kihallgatása eredménytelen volt, csupán annyit közölt, hogy kapcsolatba kíván lépni az orosz nagykövetséggel.

Csecsen nemzetiségű áldozata 41 éves volt, a Bild által összegyűjtött adatok szerint harcolt hazájában Oroszország ellen, Grúziában pedig egy terrorelhárító katonai alakulat tagja volt.

Családja szerint többször próbálták meggyilkolni, 2009-ben méreggel, 2015-ben lőfegyverrel támadtak rá. A 2015-ös eset után családjával Németországba menekült. Menedékjog iránti kérelmét 2016-ban nyújtotta be.

Két különböző személyazonosságot használt Németországban. A berlini rendőrség egy ideig közveszélyes iszlamistaként tartotta számon. Az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség egyik szóvivője elmondta, hogy figyelemmel követik a nyomozást és szoros kapcsolatban állnak a berlini hatóságokkal.

A Bild hozzátette: a szövetségi legfőbb ügyészségnek akkor kell átvennie az irányítást, ha a nyomozás során arra utaló adatokat is feltárnak, hogy a gyilkossághoz köze lehet valamilyen külföldi hírszerző szervezetnek.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »