Az aranysakál, melyet nádi farkasként is szoktak emlegetni, hosszú évszázadok óta egy őshonos, alacsony létszámban, és sokszor alkalmi módon jelen lévő ragadozó volt Magyarországon. Az utóbbi évekre jellemző gyors elterjedésük miatt az állattartók és vadgazdálkodók részéről egyre gyakrabban hallani panaszos hangokat.
Mit kell tudnunk erről a titokzatos fajról? A válaszokat Dr. Heltai Miklóstól, a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének vezetőjétől kaptuk meg, aki országos és nemzetközi vonatkozásban is elismert sakálszakértőként van számon tartva – írja az Origo.
Az aranysakál származási és előfordulási területei
A kezdetben a vizes élőhelyekhez kötődő ragadozó valószínűleg Ázsia felől érkezett a kontinensre. Enne ideje bizonytalan, mind hazánkban, mind a Balkánon nagyon kevés a historikus bizonyíték erre. A kutyafélék családjába tartozó faj a 19. és 20. század folyamán az élőhelyek átalakulása (elsősorban a vizes élőhelyek arányának jelentős csökkenése), valamint az üldözésük miatt a Balkán jelentős részéről eltűnt. Hazánkban 1942-t tartják a kipusztulás dátumának.
A trendfordulót az 1970-es évek végén, a ’80-as évek elején tapasztalták Bulgáriában, ahol az ott megmaradt állomány hirtelen növekedni kezdett. Ez elsősorban az állattenyésztésben okozott gondot. Ebben az időszakban Magyarországon és Kelet-Németországban is észleltek fiatal kan egyedeket, ám szaporodó állományokról ekkor még nem beszélhettünk. Idehaza a 90-es évek elején telepedett meg újra a Dráva-síkon, Somogy és Baranya megyét érintve.
A sakál nemcsak Magyarországon terjed, hanem egy Európa-szerte ismert jelenségről beszélünk. A balti államokban, Lengyelországban, Németországban, Ausztriában, Olaszországban is vannak állományok, illetve voltak már megfigyelések Franciaországban, Svájcban, a Benelux államokba, Dániában, sőt Norvégiában is.
Invazív vagy inváziós faj?
Dr. Lanszki József és Dr. Heltai Miklós egymástól függetlenül, a kilencvenes évek elejétől kezdtek el foglalkozik a fajjal, majd 97-től kezdve ezt a munkát közösen folytatták és végzik ma is. A MATE professzorai és munkatársaik egy monitoringprogram részeként az állomány nyomon követését, táplálkozási szokásainak megismerését, a genetikai háttér feltárását, a gyors állománynövekedés okainak feltárását tűzték ki célul. Az elmúlt évtizedekben végzett munkájuknak köszönhetően ma már gazdag ismeretanyag áll rendelkezésre a ragadozóról.
A kétezres évek elején az aranysakálnál egy rendkívül gyors és egy nagyon erőteljes állománynövekedés volt megfigyelhető. Heltai Miklós és kollégái 2003-ban írták le először a biológiai inváziót, azaz a tömeges elszaporodást a faj kapcsán.
A sakál természetes úton, eredeti elterjedési területére érkezett vissza. A hirtelen, nagyon gyors és erőteljes állománynövekedés azóta is folyamatosan tapasztalható. Becsült létszámuk folyamatosan nő, de exponenciálisan növekszik a terítéke is.
Az Országos Vadgazdálkodási Adattárban közzétett adatok szerint 2020-ban 12 126, 2021-ben 15 356 aranysakál került terítékre. A lelövését elsősorban Baranya, Bács-Kiskun és Somogy megyékből jelentették.
A faj legfontosabb jellemzői
A sakál kiváló alkalmazkodó. Az eredetileg kifejezetten vizes élőhelyekhez kötődő ragadozó az elmúlt évtizedekben hihetetlen jól idomult a száraz élőhelyekhez. Ma már a homokháton telepített akác- és fenyves erdőkben is otthon érzi magát. Dr. Lanszki József, a MATE VTI Kaposvári Campusának kutatója táplálkozásvizsgálatának köszönhetően már azt is tudjuk, hogy alkalmazkodóképessége a táplálkozására is jellemző.
Különböző körülmények között keresi a nagy mennyiségben megtalálható, kevés energiabefektetéssel járó, magas fehérjetartalmú táplálékot. Szerbiában a szeméttelepeken fogyaszt el mindent, ami emészthető számára. Az Ormánságban pocokra vadászik. Magyarország nagyvadas területein, Somogyban és Baranyában a vadászatokon kint hagyott, részben zsigerek, részben pedig a sebzett nagyvad vált nagy mennyiségben a táplálékává. A Bács megyei tanyavilágban az állattartó gazdák által kidobott háziállat-maradványokat eszi, de a gyümölcsöt, kukoricát is elfogyasztja, ha más nem áll rendelkezésre.
A sakál szociális kapcsolatrendszere
Az aranysakál túlélési sikerének másik titka – az általános élőhely és táplálkozási alkalmazkodáson túl – a szociális rendszerben keresendő. Családi szerkezetben, csoportokban él. A párok kapcsolata monogám, hosszú távú, a kölykök felnevelésében mindkét ivar részt vesz, valamint az előző évi fiatalok, elsősorban a fiatal nőstények is segítőként állnak rendelkezésre. Ezért aztán a kölykök felnevelése sokkal hatékonyabb, mint például a potenciális versenytárs, a róka esetében, ahol szeptember-október hónapokban a kölykök jelentős része már hónapok óta egyedül kényszerül életben maradni. Egy jó sakálcsalád akkor még együtt lehet. Ez pedig jelentősen növeli a kölykök túlélését.
Miért nem szeretjük a sakált?
A Dr. Heltai Miklós nevéhez köthető, említett monitoring munkának köszönhetően időben értesítették az érintett vadgazdálkodási és a természetvédelemben érdekelt szakembereket a faj országos elterjedésére. Jelezték, hogy jelenlétére számítani kell mindenhol, készüljenek fel rá. Kérdésként merülhet fel, hogyan lehet egy rendkívüli alkalmazkodó képességekkel rendelkező, gyors mozgású, intelligens, inváziós ragadozóval felvenni a harcot. A borjak, gidák, apróvadfajok, háziállatok is veszélyben lehetnek az aranysakál előfordulási helyein. Vadászata az átlagosnál nagyobb figyelmet és tudást követel meg.
Hazánkban rendezik meg a 3. Nemzetközi Szimpóziumot a sakálokról és a rokon fajokról
2014-ben Szerbiában tartották meg az első Nemzetközi Aranysakál Szimpóziumot, melyen Magyarországot Heltai Miklós professzor képviselte, Dr. Lanszki Józseffel egyetemben a Tudományos Bizottság tagjaként. A négyévenként megrendezésre kerülő szakmai találkozót másodízben Görögországban tartották, idén pedig Magyarországon, Gödöllőn kerül sor a konferenciára november 2-4. között.
Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »
