Ezért fontos a ma esti El Clásico

Ezért fontos a ma esti El Clásico

Még csak március második napját írjuk, de már 2023 második El Clásicóját játsszák este a Bernabéuban. S tavasszal lesz még kettő: március 19-én a bajnokságban, s április 5-én a Király-kupában. A ma esti találkozó „felértékelődött” a Barcelona Európa-liga-kiesése után.

A spanyol országos kupasorozat, a Király-kupa – nyilván nem a hivatalos kommunikációban, ott senki nem állítaná, hogy nem egyenrangú, mondjuk a La Ligával – az általános vélekedés szerint a két nagy klub számára legfeljebb a harmadik a sorban presztízsét tekintve, a Bajnokok Ligája (rosszabb esetben az Európa-liga…) és a bajnokság után.

Most egy kicsit más a helyzet, a Barcelona a mostani idényben már kétszer is elbúcsúzott egy nemzetközi sorozattól, előbb a BL-től, majd múlt csütörtökön, Manchesterben, az Európa-ligától, így két trófea elnyerésére maradt lehetősége az idény hátralévő részében. (A spanyol Szuperkupát megnyerte januárban, Szaúd-Arábiában.)

Az egyik a bajnokság, amelyben vasárnapi váratlan veresége ellenére is nagyon megnyugtató, hétpontos előnnyel vezet egyetlen valódi riválisa, a Real Madrid előtt (a harmadik helyezett Real Sociedad hátránya 16 pont a katalánokkal szemben), valamint a Király-kupa. A La Ligában március közepén fogadja majd a Barça a Madridot, még egy esetleges vereség esetén is marad előnye, ha meg nem kap ki, szinte formálissá válik az idény hátralévő része.

Ha Xavi Barcelonája megnyeri a bajnoki címet, s a spanyol Szuperkupa mellé begyűjtené a Király-kupát is, mégis csak három trófeával zárná a tavaszt, ez talán valamelyest enyhíteni a nemzetközi kupákban elszenvedett kudarc fájdalmát. Ezért is fontos a kétfelvonásos elődöntő, amelyben a Barça ma a Bernabéuban szerepel este kilenc órától, majd az április 5-i visszavágón a Camp Nouban fogadja legnagyobb riválisát.

Hírdetés

A Real Madrid számára kicsit más a képlet, de az elődöntő szintén nagyon fontos. Carlo Ancelotti együttese megnyerte a klubvilágbajnokságot, így szintén már biztosan nem zárja üres kézzel az idényt, nagyon jó esélye van, liverpooli remeklésének tulajdoníthatóan, hogy bejusson a legjobb nyolc közé a BL-ben, de ez, bármilyen nagy skalppal is született, a Madrid szintjén „semmi”, az újabb végső siker pedig még beláthatatlanul messze van.

A bajnokság valószínűleg elmegy, a spanyol Szuperkupa már elment, mindkettőben a Barcelona múlja-múlta felül (ha nem lesz nagy fordulat a la Ligában), így aztán a Király-kupa maradt az egyetlen terep, legalább egy pici visszavágásra.

A ma esti mérkőzésről a vendégek közül hiányozni fog Robert Lewandowski, Ousmane Dembélé és Pedri, ez nem könnyíti meg Xavi helyzetét. A Madridnál Alaba sérült, így Camavinga játszik várhatóan a balhátvéd posztján.

A várható kezdő tizenegyek. Real Madrid: Courtois – Carvajal, Éder Militao, Rüdiger, Camavinga – Modric, Kroos, Tchouaméni – Valverde, Benzema, Vinícius Júnior. A Barcelona: Ter Stegen – Araujo, Koundé, Christensen, Balde – Busquets, De Jong, Sergi Roberto; – Raphinha, Ferran Torres, Gavi.

Nyitókép: MTI/EPA/EFE/Rodrigo Jiménez

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »