Ezért emlegetik ma Puskás Ferencet Európa-szerte

Ezért emlegetik ma Puskás Ferencet Európa-szerte

Este kilenc órától a Real Madrid az Eintracht Frankfurttal mérkőzik az UEFA Szuperkupáért. A két csapat korábban egyszer, 1960-ban vívott egymás ellen nemzetközi kupadöntőt: a híres glasgow-i BEK-döntőt. Puskás Ferenc a Real Madridban töltött éveinek talán az volt a leghíresebb mérkőzése.

Különlegesként került be a futballtörténelembe a Bajnokcsapatok Európa-kupája 1960-as, glasgow-i döntője. A Real Madrid sorozatban ötödször nyerte el a trófeát, s ezzel végleg megkapta az eredeti serleget. Először jutott a döntőbe nem dél-európai, értsd nem spanyol, francia vagy olasz gárda. Először (s mindeddig utoljára) ért el egy játékos négy gólt BEK-döntőben. Ráadásul sem addig, sem azóta nem szerzett a győztes hét gólt, illetve nem hozott a kilencven perc tíz találatot is.

Minden idők legragyogóbb BEK-döntőjében főszerepet játszott a sorozatban ötödször diadalmaskodó Real Madrid magyar csillaga. A 34. évében járó Puskás Ferenc négy gólt szerzett az Eintracht Frankfurt ellen 7-3-ra megnyert fináléban. Ez volt az első alkalom, hogy magyar futballistát „koronáztak” a BEK gólkirályává, s mindmáig az egyetlen alkalom, hogy valamelyik honfitársunk egyedül ülhetett a trónra. (Az 1961–62-es és az 1963–64-es idényben Puskás, az 1965–66-osban Albert Flórián, az 1971–72-esben Dunai II Antal holtversenyben lett a sorozat gólkirálya.)

Real Madrid–Eintracht Frankfurt 7-3 (2-1)

Hírdetés

1960. május 18., Glasgow, Hampden Park, 135 000 néző. Jv.: Jack Mowatt (skót)

Real Madrid: Dominguez – Marquitos, Santamaría, Pachín – Zárraga, Vidal – Canario, Del Sol, Di Stéfano, Puskás, Gento

Eintracht Frankfurt: Loy – Lutz, Höfer – Weilbächer, Eigenbrodt, Stinka – Kress, Lindner, Stein, Pfaff, Meier

Gólszerzők: Kress (18.), Di Stéfano (27.), Di Stéfano (30.), Puskás (46.), Puskás (56.), Puskás (60.), Puskás (71.), Stein (72.), Di Stéfano (73.), Stein (75.)


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »