Ezért állította meg Trump az Irán elleni támadást

Ezért állította meg Trump az Irán elleni támadást

Donald Trump megerősítette, hogy percekkel a csapásmérés előtt állította le az Irán elleni támadást.

„Hétfőn lelőttek egy meg nem nevezett drónt nemzetközi vizek felett. A múlt éjjel készen álltunk élesre töltött fegyverekkel, hogy három különböző helyen csapást mérjünk, de ekkor megkérdeztem, hányan fognak meghalni. Százötven ember, uram, hangzott a válasz egy tábornoktól”

– idézte fel a történéseket mikroblogjában az amerikai elnök. Majd azt írta: „tíz perccel a csapásmérés előtt leállítottam, nem lett volna arányos egy névtelen drón lelövésével”. 

Álláspontja megváltozásának magyarázataként Donald Trump azt hangsúlyozta: nem volt neki „sietős” a támadás. 

„A hadseregünket újraépítettük, új és készen áll a bevetésre, a világon messze a  legjobb. A szankciók szorítóak és a múlt éjjel bővítettük is őket”

Hírdetés

– írta az elnök. Majd leszögezte: „Iránnak soha nem lehetnek atomfegyverei, sem az Egyesült Államok, sem a világ ellen”. 

Amerikai sajtójelentések szerint, amikor csütörtökön Trump elnök kijelentette, hogy Irán „nagyon nagy hibát követett el” a drón lelövésével, úgy tűnt, hogy Washington egyre közelebb került a katonai konfrontációhoz. Ám ahogyan teltek az órák, az amerikai elnök szavakban mintha elhárítani igyekezett volna a válságot. Arról beszélt ugyanis, hogy csak „ostoba” emberi hiba okozhatta az incidenst, vagyis ezt teheráni vezetők nem hagyták jóvá. 
    

A drón lelövésére azt követően került sor, hogy hetek óta egyre keserűbb az amerikai-iráni viszony. Az Egyesült Államok hajókat, harci repülőgépeket, katonákat, rakétaelhárítókat telepített a térségbe, miközben Iránt idegen hajók elleni támadásokkal, az Irán-barát csoportokat pedig a térségben elkövetett rakétatámadásokkal vádolta. E közben mindkét fél a nyilvánosság előtt azt hangoztatta, hogy nem akar háborút. 

Pénteken az Egyesült Államok és Irán egymást okolta a drón lelövéséért. Teherán kitartott amellett, hogy a drónt iráni felségterület felett lőtték le, míg Washington változatlanul azt hangoztatta, hogy nemzetközi vizek felett szedték le.         Amerikai sajtójelentések szerint Irán pénteken bekérette Svájc teheráni nagykövetét, aki az amerikai-iráni diplomáciai kapcsolatok hiányában az Egyesült Államokat képviseli az iszlám köztársaságban. A nagykövetnek levelet adtak át, amelyben Teherán tiltakozását fejezte ki „az Egyesült Államok egy névtelen repülőgépének behatolása” miatt.  

Brian Hook, az Egyesült Államok iráni megbízottja, aki közel-keleti körúton van, pénteken Rijádban a feszültségek csökkentésének fontosságát hangsúlyozta. „Iránnak diplomáciával és nem katonai erővel kell válaszolnia a mi diplomáciai erőfeszítéseinkre” – fogalmazott rijádi sajtótájékoztatóján Hook.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »