Ezért adja át a nemzeti kézilabdacsarnokot a kormány a Ferencvárosnak

Ezért adja át a nemzeti kézilabdacsarnokot a kormány a Ferencvárosnak

Gulyás Gergely a Kormányinfón először csak egy mondatban közölte a kormány szerdai döntését, majd jöttek az újságírói kérdések.

A Ferencváros labdarúgó-stadionja mellett, a „Fradivárosban” épülő nemzeti kézilabda-arénát a Ferencvárosnak adja a magyar állam – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón, ismertetve a kormány ezzel kapcsolatos szerdai döntését.

A rövid, mindössze a tényt tartalmazó közlés természetesen újságírói kérdéseket generált. Ezekre válaszolva a tárcavezető tisztázta, tulajdonba, nem pedig üzemeltetésbe adják a zöld-fehér klubnak a kézilabda-arénát.

„Kötünk egy megállapodást a Ferencvárossal, hogy

meghatározott számban elsőbbségük van az állami rendezvényeknek, illetve a nemzeti válogatott mérkőzéseinek,

ezt a szerződésben a Ferencváros garantálni fogja” – árulta el még a miniszter.

Hírdetés

Arról, hogy mi indokolta a tulajdonba adást, azt mondta, a „Fradiváros” és a futballstadion között épülő csarnokot a Ferencváros – a stadionhoz hasonlóan – jól fogja tudni működtetni, „több sportágnak lehet kiváló és magas szintű otthona”.

Kérdésre válaszolva – miszerint más klubok is igényt tarthatnának-e hasonló megoldásra – még azt is elmondta, hogy a kormánynak a Ferencvárossal kapcsolatban kifejezetten jó tapasztalata van üzemeltetői szempontból.

Az átadást a kormány kezdeményezte,

de „a Ferencvárosnak ez nem volt ellenére” – ecsetelte Gulyás Gergely.

A csarnok 20 022 fő befogadására lesz alkalmas, a 2022-re tervezett férfi kézi-Eb-re készül el. Nagy koncertek, rendezvények, kiállítások helyszíne is lesz, emellett pedig az összes létező teremsportág számára is megfelelő szabványokkal rendelkezik, ide értve például a kosár- és röplabdát, a jégkorongot, teniszt, és korcsolyát, de bizonyos lovas és motoros versenyeket is.

Nyitókép: Facebook

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »