Puzsér Róbert szereti elhitetni magáról, hogy "ezer arca" van, és számára ugyanúgy megfér egymás mellett a liberális gondolkodás és a nemzeti érzés is. Szókimondó (habár olykor-olykor inkább már túlságosan erőszakos) stílusa miatt nemzeti körökből is találkoztam már olyanokkal, akik kedvelték, noha erre nem lenne oka egyetlen egy magát jobboldalinak valló személynek sem. Időről időre persze mindenkinél kibújik a szög a zsákból. A "pártok és törzsi harcok" felett álló Puzsér, aki anno a Sétáló Budapest nevű projekttel akarta bebizonyítani, hogy ő "mennyire nem része egyetlen egy kurzusnak sem", most éppen úgy rúgott bele a magyarságba, hogy azt még az ikonikus "bőgatya és fütyülős barack" szellemi atyja, Landeszmann György is megirigyelhetné.
Puzsér A szegény polgármester panaszai című írása a Magyar Hang nyomtatott változatában jelent meg (a "magyar" persze senkit ne tévesszen meg, mert maga a cikk írója és a lap szellemisége is olyan messze áll a magyarságtól, hogy ennél távolabb már nem is állhatna), amelyben rögtön igyekezett két legyet egy csapásra leütni. Egyrészt Pokorni bírálása révén páros lábbal száll bele a napi politikába, amit elvileg annyira rühell, másrészt pedig nem felejt el belerúgni a magyarság hőseibe sem. Egészen pontosan így:
A magyarok hősei is ilyenek: mocskosak, sikertelenek, tragikus tévedésekkel és szégyenletes bűnökkel terheltek.
A magyarság történelmét és nemzeti hőseit ily’ módon meggyalázni a legsötétebb kommunista időket eleveníti fel. Azokat az időket, amelyeket állítólag maga Puzsér is annyira utál. Persze lelke rajta annak, aki akár egy egészségesebb gondolatát is elhiszi ennek az óbégató trójai falónak.
A "szekértáborozáson" túl persze a másik, manapság népszerű témát is kinézte magának, igazából írásának valódi apropóját is ez adja. Nevezetesen a hegyvidéki turulszobor zavarja a kis érzékeny, liberális lelkecskéjét. Pokorni tavalyi könnyezős előadása óta a műemlék sajnos célkeresztben van, de hát úgy látszik, a Puzsér-féle haladóknak még ez a szánalmas "megbánás" sem volt elég, amit a polgármester tanúsított.
Érdekes, hogy a szobor helyszíne és annak környéke csak azóta lett "mini holokauszt-központ", vagy mi a túró, mióta a turult ismét kipécézték maguknak a nemzet ellenségei. E szerint a belpesti közegben tengődő, a nemzeten élőskődő liberálisoknak fontosabb az, hogy a háború kellős közepén egynéhány ember mit csinált, vagy éppen mit nem csinált budapesti izraelitákkal, semmint az, hogy a nemzet mindenkori hőseinek emlékére szobrok álljanak szerte az országban. Puzsér egyébként ki is fejti, hogyha valakinek a "dolgok ismeretében" jó helyen van ott a turulszobor, ahol van, annak lelke rajta. Hát, akkor innen üzenem, hogy "lelkem rajta", szerintem teljesen jó helyen van ott, ahol.
No, de most egy pillanat erejéig még kanyarodjunk vissza "mocskos hőseinkre". A deheroizálás régi recept a mindenkori baloldalon (évente legalább egyszer, a kitörés kapcsán mindig kapunk ízelítőt belőle), az egyes nemzetek történelmének megrontási vágya pedig nagyjából egyidős lehet a Kommunista kiáltvánnyal. Hogy ehhez a hosszú láncolathoz végül maga Puzsér is csatlakozott, mint apró láncszem, igazából nem meglepő, hanem inkább nyílt színvallás (kár, hogy egyre kevesebben olvasnak nyomtatott sajtót, hiszen ez a cikk – talán pont ezért – sajnos legjobb tudomásom szerint kizárólag nyomtatott formában jelent meg, így sokkal kevésbé lesz populáris, mint a világhálón megjelent publicisztikák).
Ezek után pedig azt mondani, hogy "de hát a magyarság hősei nem is ilyenek", nem is erőltetett, hanem inkább felesleges. Mert amúgy kik ők, hogy nekünk állandóan magyarázkodni kelljen és bizonygatni, hogy a magyar történelem nem olyan, ahogy ők azt lefestik? Minek magyarázkodjunk olyan embereknek, akik, noha ebben az országban rontják a levegőt, mégsem tudtak soha együtt lélegezni az itt élőkkel? Az ő puszta létük a legnagyobb bizonyossága annak, hogy a magyarok hősei nem "mocskosak", hiszen sosem lettek kipenderítve ebből az országból, sajnálatos módon. Sőt, ha valamit fel kellene rónom ennek a sokat szenvedett nemzetnek, akkor az pontosan a túl nagy bizalom, kedvesség és a túlzott nyitottság az idegen, ártó elemek felé, akár a magyarság saját kárára. Ha az évszázadok során csak fele ennyire lettünk volna toleránsak és elfogadóak, akkor ma vitatéma gyanánt sem merülhetne fel, hogy van-e helye valahol turulszobornak, avagy nincs.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
