Ezer új autóbusszal válik még korszerűbbé és versenyképesebbé a MÁV-csoport Volán flottája, miután újabb 869 darab autóbusz beszerzésére jelent meg közbeszerzési ajánlati felhívás – közölte a MÁV hétfőn az MTI-vel. A közleményben felidézték, Lázár János építési és közlekedési miniszter az év elején tíz vállalást fogalmazott meg, ezek egyike több mint ezer új autóbusz beszerzésére vonatkozik.
Ezekkel a járművekkel a Volán flottája még versenyképesebbé és korszerűbbé tehető, amely már ma is az egyik legjobb, és a legnagyobb közszolgáltató buszflotta Európában – tették hozzá. A korábban lefolytatott eljárás eredményeként már a nyártól folyamatosan érkezik, és szolgálatba áll 131 darab új, dízelüzemű busz, most pedig újabb 869 jármű beszerzéséről döntött a MÁV-csoport, miután 3 éves időtartamra szóló keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárást indított. Az ajánlati felhívás értelmében 2027. év végéig érkezhetnek az új járművek a közlekedési vállalathoz, amivel tovább csökkenhet a járműállomány átlagéletkora – írták a közleményben.
A tájékoztatás szerint hétfőn jelent meg a beruházási hitel forrás rendelkezésre állásától függő, feltételes – közbeszerzési ajánlati felhívás. A keretmegállapodásos eljárás részét képezi 87 darab diagnosztikai eszköz, valamint a kapcsolódó oktatás, illetve szoftverkövetés beszerzése is, ezen belül 269 autóbuszra vonatkozóan lehívási kötelezettséget vállalnak – írták a közleményben.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »


