Ezentúl a diákok is kiértékelhetik a tanárok munkáját. Mit tartalmaz a kérdõív?

A tanügyminisztérium közzétette a módszertant, melynek alapján ezentúl a diákok kiértékelhetik a tanáraik munkáját. Az oktatásügyi tárca közleménye szerint az erre vonatkozó miniszteri rendelet hamarosan megjelenik a Hivatalos Közlönyben.

Több mint egy éve téma, hogy az oktatás minőségének javítása érdekében nemcsak a tanárok kellene kiértékeljék a diákok eredményeit. Hanem a tanulóknak is meg kellene adni az esélyt, hogy véleményt mondjanak az oktatóik munkájáról.

Tavaly tavasszal el is készült egy kérdőív, azonban a tanügyi szakszervezet ezzel nem volt elégedett, így átdolgozták. A jelenlegi verzió többnyire pozitív állításokat tartalmaz a tanárok teljesítményét illetően. A diákok 16 témában pontozhatják majd az oktatóik munkáját egy 1-től 5-ig terjedő skálán, ahol az 1-es a legrosszabb, az 5-ös pedig a legjobb osztályzatot jelenti.

A kiértékelendő állítások a következők:

1. A tanár érthetően magyarázza el a tananyagot
2. A tanár elmagyarázza nekem, hogy mi módon tudnék hatékonyabban tanulni
3. Az osztályban kapott feladatok érdekesek
4. A tanár minden diákot bátorít az órán folyó munkában való részvételre
5. A tanár ösztönzi a diákok közötti együttműködést
6. Motiváltnak érzem magam, hogy részt vegyek ennek a tantárgynak a tanulásában
7. A tanár használja a digitális technológia eszközeit
8. A tanár elmagyarázza a rá vonatkozó kiértékelés módszertanát és a kritériumokat
9. A tanár bátorítja a diákok közötti versengést
10. A diákok bátorítva vannak arra, hogy kifejtsék a véleményüket
11. Az órákon kellemes légkör uralkodik
12. Biztonságban és kényelmesen érzem magam az órákon
13. A tanár tiszteletben tartja a diákokat
14. A tananyag oktatásának ritmusa megfelelő számomra
15. A tanár figyelmet fordít arra, hogy jól érezzem magam
16. Komoly erőfeszítéseket teszek otthon azért, hogy jó eredményeket érjek el ebből a tantárgyból

Hírdetés

A kiértékelő nyomtatvány két nyitott kérdést is feltesz, melyre a diákok szabadon válaszolhatnak, és kifejthetik, mivel nincsenek megelégedve.

„Azt szeretném, ha ennél a tantárgynál…” – itt kifejthetik, milyen légkört szeretnének az órákon, illetve hogy milyen tekintetben szeretnék, ha a tanár megváltozna.

„Ha ez után a félév után közölhetnél egy gondolatot a tanárral, melyik lenne az?” – ennél pedig lényegében üzenhetnek a tanáruknak.

A kiértékelők kitöltése anonim módon zajlik minden szemeszter végén, és az osztályfőnökök szervezik. Az érintett tanárok pedig a következő félév elején bemutatják, hogy miként kívánnak megfelelni a diákok által esetlegesen megfogalmazott elvárásoknak.

A diákok által adott értékelések megjelennek az oktatók tevékenységét kiértékelő, éves szinten kidolgozott felmérőkben, melyeket publikálnak az egyes iskolák honlapján. (edupedu.ro, hírszerk.)

Fotó: Max Fischer/Pexels


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »