Temesváron, 1514. július 20-án végezték ki makfalvi Dózsa Györgyöt (született: Dálnok, 1470 körül) az 1514-es parasztháborúba torkollott keresztes hadjárat katonai vezetőjét.
Születése pontos dátuma nem maradt fent, de a korabeli források alapján negyvenéves lehetett halálának idején, ebből visszaszámolva az 1470-es években született. Gyerekkorát Dálnokon töltötte testvéreivel, apja halála után Makfalvára került. Mindig a vitézi pálya vonzotta, apja nyomdokaiba akart lépni, így később katonának állt.
Több végvárban is szolgálhatott, mivel – bár adatok nem maradtak fenn róla – Szapolyai János erdélyi vajda 1513-as török elleni hadjáratában mint lovaskapitány vett részt. A hadjárat után nándorfehérvári őrségben maradt. Itt vívott győztes párviadalt 1514. február 28-án a szendrei lovas szpáhik vezérével, az epeirosi Alival, aki már sok vitéz halálát okozta. Ezért a tettéért a király II. Ulászló kétszeres zsold és aranylánc adományozása mellett, lovagrendbe emelte, falut ajándékozott neki, valamint engedélyezte, hogy a családi címerébe a hőstett emlékére egy karddal levágott vérző kart illesszen.
Eközben Bakócz Tamás esztergomi érsek és szentszéki követ 1514. április 9-én kihirdette a törökök elleni kereszteshadjáratot elrendelő pápai bullát.
Máig sem tisztázott körülmények között választotta Bakócz Tamás Dózsát a keresztes hadsereg vezérévé. Május közepére az országban mintegy 40 000 fős paraszti had gyűlt össze a vezetése alá. Szervezési hiányosságok, Bakócz visszakozása, a keresztesháború lefújására tett kísérletek, a nemesek ellenkezése és az akkor uralkodó viszonyok együttesen felkelés kirobbanásához vezettek.
Dózsa György, hírnevét igazolva sok diadalt aratott, és bár az egész országban kitört a felkelés, ő csak a keresztes hadsereget irányította, a helyi zavargásokhoz nem volt köze. Bár a felkelők több helyen vereséget szenvedtek, ő seregével elfoglalta a Maros menti várak többségét. Egészen a temesvári csatáig (1514. július 15.) nem szenvedett vereséget, itt azonban Szapolyai János erdélyi vajda seregével beavatkozott és nagy csatában legyőzte a felkelőket. Dózsa György és testvére, Dózsa Gergely, fogságba esett. Később tetteiért testvérével együtt kivégezték.
Bár a középkorban mai szemmel különösen kegyetlen kivégzési módszereket alkalmaztak teljes természetességgel, Dózsa György halálát néhány korabeli feljegyzés még a szokásosnál is brutálisabbnak írta le: először is tüzes vassal megkoronázták, aztán még élve, meztelenül, lábainál fogva megkötözve saját katonái, akiket közönségesen hajdúknak neveznek, s akiknek cselekedetei annyi sok szörnyűséget hoztak […], fogaikkal széttépték és felfalták; végre pedig holttestét négyfelé vágván, karóra függesztették fel.
„A szeme láttára három darabra vágták öccsét, majd ezután a testet négyfelé vágták és bitófára függesztették.”
A kegyetlenkedő kivégzés egyes elemei csak utólag keletkezett legendák, amelyek megtörténtét az elemek bizonyos variálódása is kétségessé teszi. Az például egészen nyugodtan, a történettudomány konszenzusa birtokában kijelenthető, hogy tüzes trónról szó sem volt, ehelyett inkább egy tüzes koronát raktak a fejére (a tüzes trónról a kivégzés egyik kortárs forrása – Taurinus, Szerémi György, Verancsics Antal sem ír). Ez a legenda csupán Petőfi Sándor: A nép nevében című költeménye után terjedt el széles körben.
Dózsa György személye a későbbi korokban az elnyomó nemesi hatalom elleni harc jelképévé vált (lásd lentebb Ady Endre és Petőfi Sándor verseit). A szocializmus alatt történelmi szerepét túlhangsúlyozták a történettudományon és kultúrán kívül is – rengeteg utca, közterület, sportegyesület, társadalmi szervezet kapta nevét. Dózsa a hivatalos marxi történelemszemlélet fő motívumára, a nemesség és parasztság közötti osztályharcra adott szemléletes magyar példát – azonban fontos megjegyezni, hogy maga Dózsa is nemes volt.
A nemesi szemléletű, gyakorta elfogult történelemírás később alaptalanul hangoztatta, hogy Dózsa György példát szolgáltatott más, a magyar korona területén történt nagy megmozdulásoknak, így Cserni Jován felkelésének, ami alig tizenkét évvel a Dózsa-féle háború után zajlott le, valamint a Gubecz Máté vezette horvátországi parasztfelkelésnek. Valójában egyikre sem volt közvetlen hatással.
A mai magyar történetírás egyre kritikusabban foglalkozik Dózsa György szerepével, amelyet egyesek már szinte kártékonynak tartanak. Egyesek a mohácsi vészért – a feudális anarchia helyett – már egyenesen a Dózsa-féle parasztfelkelést teszik felelőssé, mondván, hogy miatta nem merték besorozni a parasztságot. E vélemények szerint csak a mindenkori kommunista hatalom csinált hőst belőle Petőfi és Ady „tévedésére” alapozva.
Magyarország számos településén található meg róla elnevezett közterület, valamint több általános iskola, művelődési ház viseli nevét országszerte. 1950-től Budapesten, az 1956-os forradalom időszakát kivéve, egészen 1990-ig az Újpest FC viselte Dózsa György nevét, míg Szegeden 1950-től 1994-ig viselte a Szegedi Dózsa nevet a város egyik csapata. Illetve Körmenden a Körmendi Dózsa, Pécsett a Pécsi Dózsa, valamint Egerben az Egri Dózsa is.
A román kommunista vezetés is kedvelte alakját – főleg erdélyi származása miatt –, több román városban található Gheorghe Doja utca, Marosvásárhely közelében település (Lukafalva) is viseli a nevét. A temesvári Mária téren az 1940-es években szobrot állítottak halála helyén és a történt eseményekre emlékeztetve, de bizonyított tény, hogy a mostani katedrális mögött, a Béga partján végezték ki.
(Wikipédia)
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
