Ezen a bolygón mindenki kisebbség

Ezen a bolygón mindenki kisebbség

Egy kisebbség, amelyik nem képes más kisebbségek mellett kiállni, ne várja el, hogy jogai és szabadsága örökre megmaradnak!

Persze, tudom, túlzok. Nem minden tagja a szlovákiai magyar kisebbségnek gyarló, homofób és középkori mentalitású. De látván a kisebbségi politikusok és pártok reakcióit a Tepláreň előtt történt terrortámadásra, valamint az Új Szó olvasóinak szofisztikált kommentjeit az ezzel kapcsolatos cikkek alatt, hát mit mondjak, eléggé elszomorodtam, de fel is dühödtem. Hogy lehet olyan embereknek, akik sok esetben naphosszat azon sírdogálnak, hogy jaj, de mennyire rossz nekünk, magyaroknak a sorsunk, jaj, de mennyire el vagyunk mi itt nyomva, ilyen utálatos hozzáállása egy másik kisebbséghez? Persze, ilyenkor eszembe jut, hogy ugyanezen emberek java része hogyan viszonyul a romákhoz, a menekültekhez és úgy eleve mindenhez, ami idegen, és akkor nem csodálkozok, hogy az LGBTQI+-emberekhez is így viszonyulnak. Viszont ilyenkor még jobban elszomorodom, mert ez azt jelenti, hogy ennek a kisebbségnek van egy (jelentős?) része, akik azáltal, hogy a magyarutálat már csökkenőben van a társadalomban, elfelejtették, milyen az a kívánatlanok, kirekesztettek közé tartozni, és nem rendelkeznek egy kis empátiával sem.

Minden egyes ember, aki jelen pillanatban a Földön él, az első, valaha létező életforma leszármazottja. Bizonyos, az ősi Földön található molekulák fizikális és vegyi folyamatok során, az akkori környezeti befolyások hatására, egyes építőelemeiket kombinálva, először egyszerűbb, majd összetettebb molekulákká alakultak át mindaddig, amíg egy önmagát replikáló vegyi egység, egy ősi sejt létre nem jött. Kutatók szerint ez 3,8 és 4,4 milliárd évvel ezelőtt történhetett. Ez az első sejt osztódása indította be azt a hosszú evolúciós folyamatot, amely eredményéül a kedves olvasó ezt a szöveget el tudja olvasni, én pedig képes vagyok lepötyögni. Ez alatt az irgalmatlanul hosszú evolúciós folyamat alatt nagyon sok különböző élőlény fejlődött ki, fejlődött tovább, és halt ki különböző globális, apokaliptikus tömegkihalásban.

Mi, akik ma élünk, a túlélők túlélő leszármazottai közé tartozunk. Akármilyen két ember között a bolygón a genetikai kódjuk különbsége 0,1%. Ez mit jelent? Azt, hogy a fundamentalista keresztény orvos, a fasiszta politikus, a leszbikus orvosnő és a nem bináris ügyvéd között genetikailag szinte nincs különbség. Nincs olyan része a Föld felszínének, ami befolyásunk nélkül maradna. Domináljuk a bolygót. És annak ellenére, hogy ismerjük az evolúció gyönyörű folyamatát, látjuk a (sebesen csökkenő) biodiverzitást, műszereink segítségével tárjuk fel az univerzum titkait, annak ellenére kitalált különbségek miatt ugranak egymásnak egyesek. Fiktív vonalak miatt folytatnak háborúkat. Pénzért és hatalomért semmisítik meg életünket biztosító ökoszisztémánkat. És hajlandóak valakit csak azért utálni, mert saját neme iránt vonzódik, vagy nem a szaporítószervei alapján definiálja nemét.

Hírdetés

A „nincs bajom a magyarokkal, de…” és a „nincs gondom a melegekkel, de…” kijelentések egyformák. Nem tetszik, ha a melegek nyilvánosan csókolóznak? Van, akinek nem tetszik, ha nyilvánosan magyarul beszélsz.

Ne ismételjük meg a múlt hibáit! Ne feledjük, hogy még 100 évvel ezelőtt a nők választási jogát is természetellenesnek tartották! Hogy pár száz évvel ezelőtt még vitathatatlan tény volt az, hogy a Föld a világegyetem központja. Hogy azokat a nőket, akik mertek véleményt nyilvánítani, boszorkányként elégették a máglyán. És még mindig vannak azok, akik szerint a klímaváltozás realitása csak vélemény, miközben már ténylegesen pusztítja a fiatal generációk egzisztenciális jövőjét.

Vannak dolgok, amikről meglehet a véleményünk, de ha tudományos tények bizonyítják annak a véleménynek ellentétjét, akkor nem lehet mérvadó társadalmi normák megszabására egy világi társadalomban.

Minden kisebbséget egyformán kell védeni. Mert globálisan mindenki csak egy kisebbség a közös Emberiségen belül.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »