Ezeket még fegyelmeztetni sem lehet, hogy ne szemeteljenek!

Garázdaság vétsége miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a kaposvári „férfival” szemben, aki azért ütött meg egy pedagógust, mert az számonkérte, hogy miért dobál ki szemetet az autójából.

A korábban már garázdaságért elítélt 36 éves vádlott 2019 januárjában utasként ült egy személygépkocsiban, amikor Kaposvár egyik forgalmas kereszteződésében a közlekedési lámpa piros jelzésénél megálltak. A férfi várakozás közben kidobott az autóból egy üres cigarettásdobozt, amit az arra két tanítványával sétáló pedagógusként dolgozó sértett észrevett.

Hírdetés

A sértett megjegyezte a vádlottnak, hogy valamit elhagyott, majd a dobozt fel akarta venni azért, hogy tanítványainak példát mutatva egy szemetesbe dobja. Ezen a vádlott feldühödött, hirtelen kiugrott az autóból és a férfira támadt. A vádlott ekkor megütötte a sértett vállát, valamint megrángatta a kabátját, miközben hangosan szidalmazta.

A vádlott a rövid ideig tartó inzultus után visszaszállt az autóba, majd a helyszínről társával elhajtott. A sértett ugyan nem sérült meg, de ő és diákjai megijedtek a vádlott erőszakos, megbotránkoztató viselkedésétől. Az ügyészség vádiratában a többszörös visszaeső vádlottal szemben – amennyiben az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését elismeri – elzárás büntetést indítványozott, közölték honlapjukon.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »