Ezeket a vén kommunistákat ki kéne lőni a Holdra

Ezeket a vén kommunistákat ki kéne lőni a Holdra

Ezzel arra utalhat, hogy az utóbbi időben egyre több gyanús ellenzéki eltűnésének lehettünk a szemtanúi.

A Hócipő figyelemfelhívó cikke és címlapja (amelyen Heller Ágnes, Papp Réka Kinga, Iványi Gábor, Mécs Imre szerepelnek) után mi is felkaptuk a fejünket, és csakugyan. 

Jogos az: „és minket hová” – kérdés, hiszen feltűnően sok ellenzéki politikus tűnt el, vagy zavarodott meg.

Ám a feladványt is sikerült megfejtenünk, így válaszolni tudunk Farkasházy TivadarNÉ, született, Benedek Noémi, alias Mimi címlapkérdésére. De erre majd később térünk vissza, először nézzük a rejtélyes eltűnéseket. 

Ezek mögött idegen civilizációból érkező, fejlett nyugati kultúrával rendelkező népek állhatnak. 

Így történhetett meg, hogy az elmúlt időben egyre kevesebbet hallhattunk Fegyőrről, akit feltehetően az Anunakik vihettek el egy vállimplantációs műtétre az Orion-öv környékére.

De feltűnően kevésszer láthattuk Gyurcsány Ferencet spiccesen, akinek állítólag az összes erjedőben lévő szőlőjét és szilváját megitták a goauldok. A baloldal örökös vezére erre a különös látogatásra utalt az ominózus „kigyók kigyóznak” című beszédében, hiszen a goauld egy kigyólárva, de nem tévesztendő össze Heller Ágnessel. 

Hírdetés

Van egy olyan rossz érzésem, hogy az idegenek az egész MSZP-t teleportálták a Naprendszeren kívül található Pegazus-rendszerbe, mert amióta beköszöntött a nyár, mind eltűntek. Állítólag egyesek láttak pár szocialistát kóvályogni a Kökinél, Kőbányán, akik elég zavartan és meglehetősen kirívóan viselkedtek. De szóbeszédekre nem adunk.

A rejtélyes idegenek a liberálisokat az elempésekkel és az ellenzéki újságírókkal együtt elkenték az Ózonrétegen, mert állítólag kellően vastag a bőrük, és felfogják a Nap által kibocsájtott káros sugárzásokat. Őket előre megfontolt szándékból nem vitték magukkal, egyrészt, mert nem érik el a kritikus tömeget, ami szükséges a teleport-turbina beindításához, másrészt: a naprendszerben nagyon kevés az általuk fogyasztott szójalatte és az általuk használt babzsák.  

Úgy sejtjük, hogy ezeket a vén, dinoszauruszkorabeli kommunistákat (kivéve Papp Réka Kingát, ő nem öreg, csak úgy tesz és úgy öltözködik, és olyan a szaga), kilövik a lapos Hold üreges oldalára. (Vagy, ahogy az UFO címlapján is olvasható, a Marsra).

További kellemes rettegést és sok folyadékbevitelt kívánunk.

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »