A pszichológia csúcsélményeknek nevezi azokat a pillanatokat, amelyek megváltoztathatják a szemléletmódunkat, akár annyira is, hogy felelősséget vállalunk a közösségünkért, sőt a bolygónkért.
Tavaly nyáron a feleségemmel a horvátországi Rab városában nyaraltunk. Egy este sötétedés után felsétáltunk egy kis dombon álló templomhoz, amely kedvelt hely volt nemcsak a turisták, de az utcazenészek számára is. Nekitámaszkodtam a tenger felett emelkedő sziklafalnak, és egy fiatal csellista játékát hallgattam, aki Bach egyik ritkán előadott, gyönyörű csellószonátáját szólaltatta meg a templom előtti kis téren.
Hirtelen valami végtelen öröm és boldogság töltötte el a lelkemet. Hallgattam a zenét, néztem a kivilágitott templomot és a holdfényben úszó tengert, áöleltem a feleségemet, és úgy éreztem, szeretném, ha ez a pillanat örökké tartana. Mindent tökéletesnek és teljesnek érzékeltem, nem vágytam semmi többre, csak arra, hogy ez az állapot minél tovább tarson, mert olyan egységet éltem meg, ami csak nagyon ritkán adatott meg az életem során.
Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »
