Ezek voltak Karácsony legnagyobb ballépései 2020-ban

Ezek voltak Karácsony legnagyobb ballépései 2020-ban

Karácsony Gergely főpolgármester (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Budapest jelenlegi vezetői nagyjából két év alatt felélik majd a fideszes városvezetés által felhalmozott tartalékot – véli Láng Zsolt. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint Karácsony Gergely az együttműködés helyett politikai jellegű csatározásba kezdett a kormánnyal.

Karácsony Gergelynek és a fővárosnak van pénze – jelentette ki Láng Zsolt a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Ugyanis, mint mondta, az előző ciklusokban, 2010 és 2019 között a Tarlós István vezette Fidesz-KDNP többség olyan gazdálkodást folytatott, amely megállította a Demszky-korszakban indult eladósodást, sőt, tartalékokat termelt.

„Karácsony úgy vette át a várost, hogy nem volt működési hiány és jelentős tartalékok voltak százmilliárdos nagyságrendben, készpénzben és értékpapírokban. Ezt a kilenc év alatt felhalmozott tartalékot nagyjából két év alatt fogja felélni Karácsony Gergely és a vezetés” – fogalmazott.

Állandó politikai csatározásba ment bele a főváros a kormánnyal szemben, amely arról szól, hogy ki mit csinálna jobban, és amit a budapestiek Láng Zsolt szerint egyre kevésbé tolerálnak.

A vita egy alapja a politikának, ahogyan a konszenzus is, de ebből idén keveset láthattunk. Olyan nincs, hogy mindig az egyik fél tehet mindenről és a másik fél pedig tökéletes.

Kijelentette: Karácsony a költségvetést is egyedül fogadta el, le sem ült, hogy a Fidesz javaslatait meghallgassa. Ha a kormány tenné ezt, az ellenzék sivalkodna.

Hírdetés

Karácsony Gergely egy személyben döntött arról, hogy tíz százalékkal megemeli a gyermekétkeztetés díját a fővárosi fenntartású köznevelési intézményekben. Mindezt a 2021-es fővárosi költségvetésbe foglalta.

Karácsonyék lefújták a Tarlós István által a Lánchíd felújítására kiírt közbeszerzést, arra hivatkozva, hogy túl drága, majd hónapokba telt mire kiírtak egy újat, amely törvénytelen volt és a hatóságok megsemmisítették.

Kiírtak még egyet, melyet nagy nehezen elfogadtak, de ötmilliárddal nagyobb költséget jelent.

Busztender ügyben a Fidesz vizsgálóbizottságot szeretne. Zűrös ügynek tartják, amelynek büntetőjogi következményei is lehetnek.

„A legnagyobb baj, hogy itt vagyunk a járványhelyzet közepén, és a buszok nem álltak forgalomba, mivel egy kamu, offshore cég nyerte a pályázatot, amelynek nincsenek buszai. Ennek a budapestiek isszák meg a levét.

A következő évben is mindent megtesznek, hogy együttműködjenek a fővárosiak érdekében, de minden visszás ügyre felhívják majd a figyelmet.

A ferencvárosi és a józsefvárosi Fidesz-szervezet felszólította Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idejéreszüntesse meg a belvárosi kerékpársávokat, és adja vissza az elvett parkolóhelyeket a két kerület lakóinak.

Láng Zsolt kiemelte, inkább Karácsony számára inkább az egyéni ambíciói fontosak, mintsem Budapest sorsa.

Nehéz év volt 2020, nemcsak a koronavírus-járvány egészségügyi és gazdasági hatása miatt, hanem a valóságtól elrugaszkodó, a budapestieket egyre gátlástalanabbul a hatalom eszközének tekintő Karácsony Gergely főpolgármester és fővárosi kollégái miatt is –értékelte az idei évet a fővárosi Fidesz szerdán a közösségi oldalán.

Kevesebb Facebook-posztot és több munkát várnak Karácsony Gergelytől jövőre.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »