Ezek voltak 2020 legfontosabb lemezei

Ezek voltak 2020 legfontosabb lemezei

2020 nem a zene éve volt. És mégis az. A koronavírus és a pandémia miatt a zenészek és előadók világszerte kényszerültek nehéz helyzetbe, és lassan már annak is egy éve, hogy utoljára vehettünk részt élő koncerten. Ennek ellenére a zenészek nem pihentek, az új helyzet és a karantén pedig többeket ösztönzött és inspirált. Így végül a 2020-as év zenei szempontból számos visszatérést, nem várt megjelenést és meglepetést is produkált.

Ezért aztán klasszikus toplista és rangsorolás helyett most kiválasztottuk a tavalyi év 10 legfontosabb könnyűzenei albumát, amelyeket röviden bemutatunk és értékelünk is. Jó olvasást és kellemes zenehallgatást!

A „sötétség hercege” közel 10 év után jelentkezett új albummal, a kihagyás pedig kétségkívül jót tett a már 72. életévében járó legendának. Az Ordinary Man egy komor hangvételű, mégis sokszínű lemez lett, amelynek központi témája a halál, a búcsúzás és a számvetés. Ennek ellenére a lemezből sugárzik az energia, Ozzy Osbourne pedig szinte végig egy olyan fényben tündököl, amilyenben már régóta nem láthattuk. Külön kiemelendő a zenei oldal, ahol a keménymagot a Chad Smith (Red Hot Chili Peppers) – Duff McKagan (Guns ‘n Roses) ritmusszekció és Andrew Watt producer alkotják, és ahol olyan további vendégelőadók teszik tiszteletüket, mint Elton John, Slash, Tom Morello, Post Malone vagy épp Travis Scott.

Műfaj: heavy metal, hard rock Megjelenés: 2020. február 21. Kulcsdal: Ordinary Man

A grunge utolsó mohikánjai mindig is aktívak voltak a politikai-társadalmi témájú kérdésekben, és igyekeztek kiállni a jó ügy érdekében. Ez a hozzáállás pedig talán a tavaly márciusban megjelent Gigaton című lemez témáin érezhető a legjobban, amely úgy lett egy kísérletezős, szinte merész és szokatlan hangzású anyag, hogy nyomokban azért megmaradtak a zenekarra jellemző stílusjegyek. A Pearl Jam ugyanis 19-re lapot húzott és úgy döntött, hogy a sorban tizenegyedik nagylemezen valami mást, valami újat ad a rajongóknak.

Műfaj: experimental rock, grunge, post-punk Megjelenés: 2020. március 27. Kulcsdal: Dance of The Clairvoyants

Ami a Stranger Things című sorozattal elkezdődött az az After Hours című lemezzel ért be. Míg előbbi, a Netflix talán legsikeresebb alkotása, a 80-as évek nosztalgiájára épít, addig a The Weeknd művésznéven ismert Abel Makkonen Tesfaye fogta a nyolcvanas évekre jellemző, szintetizátoros new wave-dream pop hangzást, és ráültette azt egy modern pop lemezre. Ezzel pedig létrehozta a tavalyi év egyik legizgalmasabb és egyben legérdekesebb zenei albumát. Abban pedig szinte biztos vagyok, hogy a lemez húzódalát, a Blinding Lights című slágert mindenki hallotta már legalább egyszer – ha máshol nem, akkor valamelyik rádióban.

Műfaj: R&B, new wave, dream pop Megjelenés: 2020. március 20. Kulcsdal: Blinding Lights

2020 a koronavírus mellett egy kicsit a nagy visszatérésekről is szólt. Az AC/DC pedig úgy tért vissza 2020 novemberében, ahogyan arra senki sem számított. Ha egy mondatban kéne megfogalmaznunk a lemez erősségét, akkor azt mondanánk, hogy a Power Up azért van ott az AC/DC öt legjobb lemeze között, mert az albumon minden a helyén van. Angus Young és Brian Johnson újra régi fényükben tündökölnek, a témák kellően kreatívak és változatosak. Stevie Young ritmusgitárosként ismét képes volt felnőni a feladathoz, és a Phil Rudd – Cliff Williams ritmusszekció is hozta a már-már elvárt szintet. Nem beszélve a lemez mögött álló Brendan O’Brien producerről, akinek oroszlánrésze van a lemez letisztult, nyers és egyszerre kemény hangzásában. A lemezről írt kritikánk itt olvasható.

Műfaj: hard rock, rock and roll Megjelenés: 2020. november 13. Kulcsdal: Realize

Hírdetés

Daniel Ek, a Spotify alapítója tavaly nyáron arról beszélt, hogyha az előadók a jövőben több pénzt szeretnének látni munkájuk után, akkor egyszerűen el kell felejteniük azt a szokást, hogy 3-4 évente adnak csak ki új lemezt – legalábbis a streaming korában ez már nem elég. Állítását pedig Taylor Swifttel támasztotta alá, aki egy évvel nagy visszatérő lemeze után (Lover), a karantén kellős közepén, gyakorlatilag meglepetésként jelentette meg folklore című albumát, amely a tavalyi év legtöbbet eladott/streamelt lemeze lett. A folklore volt az első igazi „karanténlemez” 2020-ban, stílusát tekintve pedig valahol az indie folk és chamber pop keverékeként lehetne jellemezni, amelyben a gitár és a zongora mellett az elektronikus hangszerek és hangzás dominálnak.

Műfaj: alternatív, indie folk, chamber pop Megjelenés: 2020. július 24. Kulcsdal: exile (feat. Bon Iver)

Ha van olyan műfaj, amelyen a pandémia a legkevésbé éreztette hatását, akkor az a hip-hop és a trap. Koronavírus ide vagy oda, a műfaj képviselői kis túlzással 2020-ban is dominálták a streaming platformokat. Mégis, ha meg kéne neveznünk 2020 legjobb hip-hop lemezét, akkor az XO Tour Llif3-vel ismertté váló, fiatal és feltörekvő rapper, Lil Uzi Vert Eternal Atake című lemezét választanánk. Az indok pedig a produceri munkán, a zenei alapok kidolgozottságán és a koncepción túl a lemez atmoszférikus hangzása és Uzi karakteres stílusa.

Műfaj: hip-hop, trap Megjelenés: 2020. március 6. Kulcsdal: Venetia

Ha nincs a koronavírus, akkor valószínűleg nincs a McCartney III sem. Az élő legenda, Paul McCartney ugyanis a karantén alatt hozta össze tizennyolcadik szólólemezét, amely hivatalosan az 1970-ben megjelent McCartney és az 1980-ban kiadott második rész folytatása. Az angol zenész már az utóbbi években is előszeretettel kísérletezett a hangzás és műfajok terén. Ennélfogva a McCartney III is egy eklektikus darab lett, amin szinte végig érezni, hogy a négy fal közé zárt zenésznek volt ideje kidolgozni mindent, a legapróbb részletekig is.

Műfaj: art rock, art pop Megjelenés: 2020. december 18. Kulcsdal: Find My Way

Tényleg jó lenne már elhagyni a „2020  – a kiszámíthatatlan év” jelzőt, kezd ugyanis közhelyessé válni, de hát mit tehetünk, ha máshogy nem lehet jellemezni a tavalyi esztendőt? Itt van például Bob Dylan, listánk harmadik élő legendája, aki 2016-ban irodalmi Nobel-díjat kapott munkásságáért, és aki 3 feldolgozáslemezt követően tavaly ismét saját dalokkal jelentkezett. A Rough and Rowdy Ways egy ízig-vérig Dylan-lemez, a rá jellemző karcos, füstös, kissé hamiskás stílussal, miközben igazi, hamisítatlan blues és country dalokat kapunk.

Műfaj: folk, blues Megjelenés: 2020. június 19. Kulcsdal: False Prophet

Miley Cyrus tavaly töltötte be 28. életévét, ennél pedig semmi sem érzékelteti jobban az idő múlását. Az amerikai énekesnő még tinédzserként, a Hannah Montana című sorozattal vált ismertté, hogy egy-két kiemelkedő szólódalt követően már mindenki a botrányos, allűröktől nem mentes, polgárpukkasztó stílusáról ismerje meg (Wrecking Ball-időszak). Jó pár éve aztán egy érettebb, szerelmes és vidám Miley Cyrus tért vissza, hogy a kaliforniai erdőtüzet és házassága gallyra futását követően végleg révbe érjen mint énekesnő. Legújabb inkarnációját leginkább Joan Jett és Dolly Parton keverékeként lehetne jellemezni, a Plastic Hearts pedig a rock és a pop elemeit gyúrja össze egészen egyedülálló módon.

Műfaj: glam rock, synth pop Megjelenés: 2020. november 27. Kulcsdal: Midnight Sky

A HAIM névre hallgató családi pop-rock együttes Women in Music Pt. III albumát már a hivatalos bejelentés előtt sok médium 2020 egyik legjobban várt albumának titulálta. Legutolsó, 2017-es lemezüket  követően ugyanis egy sor személyes tragédia és csapás érte a három testvért: Alana Haim elveszítette legjobb barátját, Este Haimnál 1-es típusú cukorbetegséget, míg Danielle Haim élettársánál rákot diagnosztizáltak. A HAIM harmadik nagylemezének témái így javarészt a személyes veszteségek, a nehézségek, a depresszió és a mindennapos nehézségek köré épülnek. Miközben zenei oldalról kiegyensúlyozott, kellemes hangzású indie popot kapunk, amolyan univerzális hallgatnivalót, amely a nap bármely pontjában megállja a helyét.

Műfaj: indie pop, soft rock Megjelenés: 2020. június 26. Kulcsdal: The Steps


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »