Ezek vagytok, szerencsétlenek: A lovagkeresztjüket visszaadók jelentős része lódított

Ezek vagytok, szerencsétlenek: A lovagkeresztjüket visszaadók jelentős része lódított

Tavaly augusztus 20-ától 2016. november 21-ig a Köztársasági Elnöki Hivatal részére 66 személy küldte meg a korábban átvett kitüntetését – írta meg a Hvg.hu Áder János államfő hivatalának csütörtöki közleménye alapján. Korábban 111 ember jelezte, hogy elhatárolódik az állami kitüntetésektől, és visszaadja a magáét, miután tavaly augusztus 20-án Bayer Zsolt publicista, újságíró megkapta a lovagkeresztet.

Hírdetés

Tavaly augusztus 20-ától 2016. november 21-ig a Köztársasági Elnöki Hivatal részére 66 személy küldte meg a korábban átvett kitüntetését – írta meg a Hvg.hu Áder János államfő hivatalának csütörtöki közleménye alapján. Mint írták, a fentieken túlmenően 1 személy kizárólag az oklevelét és a kitüntetéshez kapott igazolványát juttatta el a hivatalhoz. – Korábban 111 ember jelezte, hogy elhatárolódik az állami kitüntetésektől, és visszaadja a magáét, miután tavaly augusztus 20-án Bayer Zsolt publicista, újságíró megkapta a lovagkeresztet.

Szerdán a Hír TV számolt be arról, hogy a Fővárosi Ítélőtábla – részben felülbírálva az elsőfokú bíróságot – jogerősen kötelezte a Köztársasági Elnöki Hivatalt, hogy 15 napon belül írásban közölje a felperessel, a pert indító magánszeméllyel, hogy 2016. augusztus 20-a és 2016. november 21-e között hány személy juttatta hozzá vissza ténylegesen az állami kitüntetését. Korábban az Áder János vezette hivatal megtagadta a választ, mert szerintük a a díjat visszaadók száma nem minősül közérdekű adatnak. A bíróság azonban másképp döntött, így a hivatali adatközlés a lehető leggyorsabbnak tekinthető.

mno


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »