Ezek nem fognak majd malmozni

Ezek nem fognak majd malmozni

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán reagált Fekete-Győr András Momentum-elnök fenyegető kijelentéseire, amely szerint, ha a baloldal megnyeri a választást, állami tisztviselőket zsarolnak meg, vezetőket váltanak le törvénytelen módon.

Kocsis Máté azt írja Facebook-oldalán, hogy Fekete-Győr András szerint egy “nagy arányú baloldali győzelem esetén törvénytelenül fognak vezetőket leváltani, állami tisztségviselőket zsarolnak majd meg, és Orbán Viktor örökre elhagyhatja az országot.

Milyen szerencse, hogy egy nagy arányú jobboldali győzelem esetén viszont nyugodtan itthon maradhat az összes idióta bolsevik – írja a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője.  

A Mandiner oldalán olvasható, hogy a Szabad Európa podcast-stúdiójának vendége volt Fekete-Győr András, akit többek között az ellenzéki összefogásról és a választás utáni mozgástérről is kérdeztek.

Hírdetés

Az interjúból az derül ki, hogy a Momentum-elnök azt sem zárta ki, hogy a Fidesz veresége után „Orbán Viktor elutazik örökre keletre”.

Úgy véli, meglesznek azok az eszközeik, melyekkel “fideszteleníteni” tudja a magyar gazdaságot és a magyar államot. Erről részleteket csak jövőre, az előválasztások idején akar elárulni, de hangsúlyozta, hogy ha egyszerű többséggel sikerül megszereznie a hatalmat az ellenzéknek, akkor „nem fog majd malmozni”.

Szerinte a történelemből az látható, hogy a funkcionáriusok nem fognak kitartani a “bukott oldal mellett”, és itt elő is jön a bolsevik mentalitás Fekete-Győrből: Átállnak, de ez nem jelenti azt, hogy mondjuk Polt Péter maradhat, hanem valamilyen alku keretében ő el tud távozni szabadon, de cserében feladott embereket a jogállam számára, akiket különben nem tudtunk volna megszorongatni  – idézi a Mandiner Fekete-Győrt, aki szerint nyilvánvalóan a köztársasági elnököt is le kell majd cserélni.

Fekete-Győr András fenyegetőzik

 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »