Tudományos érdeklődésből – mert a tudományért áldozatokat kell hozni – elolvastam, mit őrjöngött össze a mélyen tisztelt libnyaf publikum Kövér László néhány mondatán.
Kevés evidencia létezik, de azt talán nem nagyon kell bizonygatni, amennyiben az átlagos nő nem szül 2-3 gyermeket, akkor rá fogunk pacsálni. Ha csak egyet, vagy egyet sem szül az átlagos nő, akkor meg nagyon rá fogunk pacsálni. És már rá is pacsáltunk…
Paranoid Android
Mindezek fényében elég érdekes vita az, amelynek során bárki is azt bizonygatja, a nők életében a gyermekvállalás nem lehet kiemelt értékválasztás, a társadalom nem kapacitálhatja arra a nőket, hogy eme megkerülhetetlen biológiai funkciójukat teljesítsék ki.
Vagy magyarul, az anyaság, illetve a szülőség az emberi élet kiteljesítésének a csúcspontja, ami nélkül nem lehet teljes emberi életet élni.
Hogy a szülővé válás nélkül az emberi élet nem is egyértelműen értelmetlen és örömtelen, az tény, de mindenképpen csonka.
De ha ez a téma szóba kerül, a pokol forró hányással teli legalsó bugyrából – ahonnan a megboldogult szadeszesek már az ördögöt is kigyűlölték – mindig előfundál a csatornarendszeren keresztül egy csomó libbant, aki azt vicsorogja, a nők azt csinálnak, amit akarnak. Persze férfiak is azt csinálnak, amit akarnak, de ők ciszheterók, úgyhogy az nem számít, és tomboló nácizmus őket arra emlékeztetni, hogy nem anyává válni a későbbiekben többnyire rendkívül kellemetlen következményekkel jár.
Mint gondolom feltűnt, a libnyafik szerint a nők önmegvalósítási joga a legfontosabb, meg különben is Orbán Viktor miatt nem szülnek gyermekeket, mert egy ilyen náci diktatúrában ez a passzív rezisztencia egyik hatékony formája. Ugyanitt nagy lehetőségek vannak még a lábmosás megtagadásában is, talán felül is múlná hatékonyságban a gyerekszülés megtagadásának ötletét.
Mi meg tudjuk, a társadalmunk azért haldoklik, mert a libnyafi – kemény munkával – megfertőzte a társadalmat azzal a hülyeséggel, hogy mindenkinek magának kell a legfontosabbnak lennie. Pedig egymásnak kellene fontosnak lennünk.
Ezek az emberek valószínűleg elmebetegek. Kiterjesztett öngyilkosságot készülnek elkövetni, a világot is magukkak akarják rántani. Mérhetetlenül boldogtalanok, de örömtelen életük minden energiájával gyűlölik azokat, akik jól érzik vagy megpróbálják jól érezni magukat ebben a világban.
Érdemes belegondolni, mi normális emberek hányféle identitással rendelkezünk: Nők vagyunk, vagy férfiak, gyermekei a szüleinknek, unokái az ő szüleiknek, szülei a gyermekeinknek és nagyszülei az ő gyermekeinknek. Magyarok vagyunk, vagy svábok, vagy horvátok, mindegy melyik, de van nemzetiségünk. Van anyanyelvünk, amit szeretünk, van hazánk, van otthonunk, vannak barátaink. A kultúránk nem a tagadásra, az ellenkezésre, hanem az élet igenlésére épül, szabadságunk határaiért megharcoltunk és úgy a miénk, hogy építettünk hozzá és nem leromboltuk őseink művét.
A libnyafik viszont minden köteléket elvágtak, ami emberi mivoltukhoz köti őket, lélekben ott topognak a nemváltó műtét előszobájában, egy joint közepén, Istenen gúnyolódva, olyan jogokat követelve, amelyekre boldog embereknek nincs szüksége.
És ki akarnak halni. Amit lehetne felemelt fővel, méltósággal is tenni, de nekik ez magas…
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
