Ezek az ország leveszélyesebb útjai – itt a lista

Ezek az ország leveszélyesebb útjai – itt a lista

Az elmúlt három esztendő legrosszabb balesetei statisztikáit hozta 2022, legalábbis az ORFK honlapján jelenleg elérhető tavalyi adatok szerint.

A rendőrség összesítése szerint 13 499 személysérüléses baleset történt 11 hónap alatt az országban, miközben 2021-ben 13 073, 2020-ban pedig 12 715 ugyanazon időszakokban – írja a vezess.hu.

A portál a statisztikai hivataltól kapta meg a személysérüléses és halálos balesetek számát, vagyis csak a legsúlyosabb eseteket vették számba. Nem meglepő módon Magyarország messze leghosszabb útján, a Budapesttől félkörívben és négy megyén keresztül egészen Záhonyig húzódó 4-es főúton tört össze a legtöbb autó és sérült meg a legtöbb ember 2022-ben.

Elnézve a lista folytatását, erősen elgondolkodtató, hogy három különféle autópálya következik a sorban, hiszen építési módjukból következően (pl. egyirányú forgalom, nincsenek kereszteződések) elvileg a sztráda az egyik legbiztonságosabb útfajta kellene hogy legyen.

Út Személysérüléses balesetek száma

1. 4-es 89

2. M3-as 66

3. M1-es 59

4. M5-ös 58

5. 3-as 49

6. 5-ös 47

Hírdetés

7. 1-es 43

8-9. 6-os 42

8-9. 51-es 42

10. 7-es 40

Ha a személysérüléses baleseteket átszámoljuk az adott út hosszára, akkor kilométerre vetítve pontosabb választ kapunk a kérdésre, hogy melyik utat mennyire tekinthetjük veszélyesnek.

Út Ennyi kilométerre jutott egy személysérüléses baleset

1. M1-es 2,89

2. M5-ös 2,98

3. 5-ös 3,93

4. 4-es 3,95

5. 1-es 4,11

A rendőrség adatbázisában közigazgatási területekre bontva is meg lehet nézni a balesetszámot, itt nagyon kilóg kettő a többi közül. Pest vármegyében 54 halálos baleset történt 2022-nek ebben a 11 hónapjában, Bács-Kiskunban 47, majd Borsod következik 27-tel, aztán Csongrád (22) és Veszprém (21) alkotja az első ötöt.

Nyitókép: Fóti Aqua Önkéntes Tűzoltó egyesület

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »