Ezek a világ legnagyobb fegyverkereskedő országai

Ezek a világ legnagyobb fegyverkereskedő országai

A korlátozásáról szóló nemzetközi egyezmények ellenére is óriási, évről évre növekvő globális üzlet a fegyverkereskedelem. A stockholmi székhelyű Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) – egy független, globális kockázati elemző és biztonságkutató intézet – jelentései szerint másfél évtized után pedig változás történt a legnagyobb fegyverkereskedő országok élmezőnyében. Az elemezett adatok alapján, már nem Nagy-Britannia a világ második legnagyobb fegyverkereskedő országa az USA után, hanem Oroszország.

Német fegyverek, tengeralattjárók, amerikai rendszerek – ezek voltak a legkelendőbb „termékek” a fegyverkereskedelemben 2014 és 2018 között az adatok szerint, áll az azok alapján készült összefoglalókban. Az USA továbbra is őrzi első helyét a legnagyobb fegyverellátók listáján, az összes forgalomba hozott fegyver harmada innen származik az elmúlt öt évben. 36 százalékos piaci részesedése hat százalékponttal magasabb, mint 2009-2013 között volt. Az amerikaiak több mint 100 különböző országba adtak el fegyvereket, a teljes forgalmuk felét a Közel-Kelettel bonyolították. 

Hírdetés


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »