„Ezek a mai fiatalok!” – Kateketikai továbbképzés a Szeged-Csanádi Egyházmegyében

„Ezek a mai fiatalok!” – Kateketikai továbbképzés a Szeged-Csanádi Egyházmegyében

A Szeged-Csanádi Egyházmegye Kateketikai Intézete továbbképzést szervezett az egyházmegye katekétáinak a Szegedi Dóm Látogatóközpontban. Az évente két alkalommal megrendezett továbbképzés ezen alkalmán közel százhúsz katekéta vett részt – tette közzé április 26-án a honlapján az egyházmegye.

A nap témája a fiatalokkal való kommunikáció lehetőségei, és a bullying voltak.

A meghívott vendégek Dochnal Roberta gyermekpszichiáter és Komáromi Katalin mentálhigiénés szakember a Szegedi Gyermek és Ifjúságpszichiátria munkatársai előadásuk első felében a prevenció és a korai felismerés lehetőségét hangsúlyozva beszéltek a bullyingról, az iskolai zaklatásról, s egyben rávilágítottak a katekéta szerepére a megtartó közösség formálásának hangsúlyozásával. Előadásuk második felében a jelenlévők által hozott konkrét eseteken keresztül vizsgálták meg, hogy milyen lehetőségeik vannak, ha a bullying formáival találkozik egy katekéta a munkája során.

Hírdetés

A délután folyamán Árki Kristóf kommunikációs szakember előadásában bemutatta a legfiatalabb nemzedék médiahasználati szokásait és módjait. Gyakorlati feladatokon keresztül motiválta a jelenlévőket a fiatalok nyelvén való kommunikálásra. A közös gondolkodás összegzéseként megfogalmazták, hogy a fiatalokat a saját csatornáikon keresztül is fontos elérnünk, de a személyes jelenlétet, a katekéta odafordulását, érdeklődését valójában semmi nem képes pótolni. A fiatalra figyelni, őt kísérni egy örök emmauszi út, mely soha nem eredményközpontú, hanem a találkozás lehetőségének örömeit és gyümölcseit rejti magában.

Forrás és fotó: Szeged-Csanád Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »