”Ezek a mai fiatalok!” – elkeserítő, mik derültek ki

Az életünket egyre inkább a számítástechnikai eszközök és az internet határozza meg. A pillanatokon belül elérhető információnak azonban hátránya is van: a gyakorlati tudás halála, még a legalapvetőbb háztartási feladatok terén is.

Magyar Menedék - Soros

Egy friss brit kutatás szerint a 35 évesnél fiatalabbak millióinak okoz problémát egy villanykörte kicserélése vagy egy főtt tojás elkészítése. Ha ehhez nem használhatják az internetet, akkor minden ötödik fiatal képtelen ezeket az egyszerű feladatokat elvégezni – írja a Daily Mail.

Hírdetés

A vizsgált generációk tagjainak közel fele nem tud elkészíteni egy fogást recept nélkül, míg tíz 25 évesből minden negyedik az internet segítségével szerzi meg a „csináld magad” képességeket, így például a varrást vagy a szerelést-javítást, míg korábban ezt a tudást iskolai órákon vagy a szülőktől kapták a gyerekek.

Minél összetettebb egy kihívás, annál kevésbé érzik képesnek magukat a fiatalok a probléma önálló megoldására. A felmérés szerint a mai fiatal felnőttek negyede nem tud pelenkát cserélni egy babán, felük képtelen felfúrni egy polcot, defekt vagy csöpögő csap esetén pedig 70 százalékuk áll karba tett kézzel, kétségbeesetten.

Az alapvető képességek hiánya viszont számtalan új munkahelyet teremt, hiszen arra, amit korábban az apák és anyák maguk is meg tudtak tenni a ház körül, a mai fiatalok már szakembert bérelnek fel.

Az Aviva felméréséből az is kiderül, hogy a mai fiatalok honnan tanulták az alapvető feladatok megoldását – a legtöbbjük, közel felük saját hibájából, költséges tapasztalatszerzés útján. 45 százalékuk az édesapjuktól, míg 35 százalékuk az édesanyjuktól tanulta meg a mindennapi praktikákat. Az internetes oktató videók 20 százalékon, míg az iskolák 15 százalékon álltak meg.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »