Ezek a fürdőhelyek veszélyesek az országban

Ezek a fürdőhelyek veszélyesek az országban Balaskó Réka2025. 07. 02., sze – 10:52

A nyári szezon kezdete előtt egy tragikus eset rázta meg Szlovákiát: egy 11 éves fiú, Tomáš, életét vesztette a ritka, de halálos agyevőamőba-fertőzés következtében. A lakosok ezért joggal kérdezik, biztonságosak-e a szlovákiai fürdővizek. 

A tragikus eset, ami rányomta bélyegét a nyárra

A 11 éves Tomáš tragikus halála mélyen megrázta a szlovák közvéleményt. A fiú halálát a ritka, de rendkívül veszélyes Naegleria fowleri nevű amőba okozta, amely primer amőbás meningoencephalitist vált ki. Ez a betegség meleg édesvízben fordul elő, és a fertőzés az orrüregen át jut az agyba, ahol gyors és visszafordíthatatlan károsodást okoz. A fertőzés halálozási aránya több mint 97 százalék.

A betegség akár teljesen egészséges embereknél is kialakulhat. A lappangási idő 1–12 nap, és az első tünetek, mint a fejfájás, láz, hányás, nyakmerevség vagy zavartság gyorsan súlyosbodhatnak. A fertőzés nem terjed emberről emberre, és nem fertőz szennyezett víz lenyelésével sem

 – közölte a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ).

Egyes helyszíneken veszélyes vízminőséget mértek

A RÚVZ legfrissebb ellenőrzései szerint több természetes fürdőhelyen is romlott a vízminőség. Kassa városában a Plážové kúpalisko JAZERO és a Vinné tó fürdőhelyeken magas cianobaktérium- és klorofill-a-szinteket mértek. A Gazárka víztározóban a mért értékek alapján a víz jelenleg alkalmatlan fürdésre, mivel az „akut egészségügyi kockázatot jelent”.

Emellett az ómijavai (Stará Myjava) víztározóban cerkáriás dermatitisz gyanúját is regisztrálták, amely elsősorban gyermekeknél és érzékeny bőrűeknél okozhat bőrirritációt. A mesterséges fürdők többsége azonban megfelelt a higiéniai előírásoknak: 388 ellenőrzött medencéből mindössze egy esetben, a Vodný svet Číž víziparkban találtak eltérést, amelyet már korrigáltak. 

Továbbá csökkent vízátlátszóságot regisztráltak több víztározónál is, köztük a Lipovina – Báz (Bátovce), (Duchonka), (Veľké Uherce), (Kanianka) és (Nitrianske Rudno) helyszíneken. Ezek a paraméterek nem minden esetben jelentenek közvetlen veszélyt, ám csökkentik a vízminőséget, és előrevetítik az algásodás vagy más szennyeződés lehetőségét.

Pozitív példák: Pozsony, Pat és Dunaszerdahely

A fővárosi STaRZ igazgatója, Peter Filo megerősítette, hogy „a pozsonyi fürdők higiéniai szempontból megfelelőek, és készen állnak a szezonra”. Dušan Šlosár, a Dúha uszoda vezetője Simonyban (Partizánske) szintén nyilatkozott: „Rendszeresen végezzük a vízmintavételeket és elemzéseket. Ha a hatóságok szigorítanak, mi azonnal alkalmazkodunk.”

A dunaszerdahelyi Thermalpark is vizsgálatra vár. Katarína Horváthová marketingmenedzser elmondta: 

Klórdioxidot használunk, amely az amőbát is elpusztítja.

 Paton pedig Alexandra Ďurčovičová, a Wellness Hotel marketingasszisztense arról számolt be, hogy bár figyelemmel kísérik az eseményeket, nem tapasztaltak visszaesést a látogatószámban.

Kapcsolódó cikkünk Párkány |

A Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ SR) először június 14-én vett mintát a párkányi Vadas fürdő medencéjéből, de a végleges eredményekről a cikkünk megjelenéséig továbbra sem érkeztek információk. Pedig létezik egy olyan PCR-teszt, amely gyorsan, pontosan és megbízhatóan kimutatja az agyevő amőba jelenlétét, és az általunk megszólított szakértő is javasolná a használatát. A hivatal azonban azt mondja, a teszt használata korántsem olyan egyszerű.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, továbbra sincsenek végleges eredmények a párkányi Vadas fürdőből vett vízminták ügyében. A Szlovák Közegészségügyi Hivatal még június 14-én vette az első mintákat, de végleges választ továbbra sem tudnak adni arról, hogy a június 17-én elhunyt kisfiú vajon a fürdőben fertőződött-e meg, vagy sem.

Annyi bizonyos, hogy a laboratóriumi tesztek 10 mintában kimutatták olyan amőbák jelentét, amelyek a Naegleria nemzetségbe tartoznak, de még egyetlen vizsgálat sem igazolta, hogy a Naegleria fowleri, vagyis a kisfiú halálát okozó agyevő amőba tényleg megtalálható-e a Vadas fürdő vizében.

A minták kiértékelése továbbra is zajlik, a fürdőbe érkező vendégek pedig egyelőre csupán két medencét használhatnak, a többit zárva tartják.

Kapcsolódó cikkünk

Továbbra is zárva marad a párkányi Vadas termálfürdő. Az Érsekújvári Közegészségügyi Hivatal munkatársai ma ismét vettek mintákat a fürdőben. Ezek kiértékelése körülbelül további hét napot vesz igénybe. Ám ez nem jelenti azt, hogy a fürdő addig zárva lesz és azt sem, hogy hét nap múlva nyithat. 

Június harmincadikán az Érsekújvári Közegészségügyi Hivatal munkatársai ellenőrző mintákat vettek a Vadas medencéinek vizéből. A laboratóriumi vizsgálatok eredménye körülbelül 7 nap múlva várható. 

Amint hivatalos információkat kapunk a medencetér, illetve egyes medencék újranyitásával kapcsolatban, azonnal tájékoztatjuk önöket

 – tudatta a fürdő a saját Facebook-oldalán. Mindez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy konkrétan még hét napig lesz zárva a Vadas, és azt sem, hogy hét nap múlva már nyithatnak. Azért sem, mert a fürdő még arra is vár, hogy a június 15-én és 16-án levett minták maradékával mi a helyzet, azokat miként értékelte ki a laboratórium. 

Szerkesztőségünk telefonon érte el Juraj Benko járási tisztiorvost. 

A kollégák ma reggel vettek mintákat a Vadasban, a minták már Pozsonyban vannak. A vizsgálatok 5-7 napig is tarthatnak. A laboratórium elemzi a mintákat és a közegészségügyi hivatal dönti majd el, hogy az eredményektől függően miként zárul a vizsgálat

– közölte a tisztiorvos, aki nem bocsátkozott találgatásokba.

Ugyanakkor június 26- án az Érsekújvári Járási Közegészségügyi Hivatal olyan állásfoglalást adott ki, melyben közlik, hogy továbbra is ellenőrző mintákat vesznek a medencék vizéből, mégpedig azért hogy kivizsgálják, vannak-e ún. melegtűrő, termotoleráns amőbák a vízben. Tehát, hogy mennyire voltak hatékonyak a fürdőüzemeltető eddigi fertőtlenítő intézkedései. 

Az állásfoglalásban azt is közölték, hogy az ülőmedence és a pezsgőmedence használatát azért engedélyezték, mert a június 14-15-16-án vett minták alapján ezekben a medencékben nem találtak ilyen amőbákat.

 A hivatal június 26-án a többi medencére vonatkozóan azt is közölte, hogy mindaddig zárva lesznek, amíg a laboreredmények nem igazolják, hogy termotoleráns amőbák már nem találhatóak a vizükben. 

Tehát nem csak és kimondottan a Naegleria fowleri megtalálásáról van szó. 
A Vadas június 29-én, vasárnap az ülőmedencét és a pezsgőmedencét is bezárta, azokat is fertőtlenítették. Ezek a medencék a bentlakók számára továbbra is működnek és hétfő kivételével az öreg fürdő is üzemel.

Rendkívüli testületi ülés

Eugen Szabó, Párkány polgármestere ma, azaz június 30- a este hat órára rendkívüli képviselő-testületi ülést hívott össze, ahol a legfőbb pont a Vadas anyagi helyzetének megvitatása lesz. Mivel érzékeny gazdasági és pénzügyekről, céges információkról van szó, a polgármester előzetesen azt javasolta a képviselőknek, hogy ezt a pontot zárt ajtók mögött tárgyalják meg. A fejleményekről beszámolunk.

Két medence használható

A Vadas területén elszállásolt vendégek egyelőre két medencét, a pezsgőfürdőt és az ülőmedencét használhatják. A Közegészségügyi Hivatal Nemzeti Hidrobiológiai Referencia Központja ezek vizében nem bukkant amőbákra – tette hozzá az RÚVZ.

A fürdő június 15-től van zárva, azóta elemzik a medencék vizét, mivel Naegleria fowleri fertőzésben meghalt egy 11 éves fiú, aki június elején vett részt úszótanfolyamon Párkányban. Egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy hol kapta el a fertőzést.

Szlovák tudósok tanulmányt írtak a gyorstesztről

Izrael Gergely biológus a Facebook-oldalán egy olyan tanulmányra hívta fel a figyelmet, amely alapján az agyevő amőbát egy PCR-teszt segítségével is ki lehetne mutatni, méghozzá sokkal gyorsabban, mint a tenyésztéses módszerrel, amit az ÚVZ SR jelenleg is használ.

A dolgozat még 2009-ben jelent meg az Experimental Parasitology című szakfolyóiratban. Szerzői Lucia Maďarová, Katarína Trnková, Soňa Feiková és Cyril Klement, akik a Besztercebányai Regionális Közegészségügyi Hivatal molekuláris biológiai osztályának  munkatársai, valamint Margita Obernauerová, a Comenius Egyetem Természettudományi Kara Mikrobiológia és Virológia Tanszékének munkatársa.

A valós idejű PCR-vizsgálat a szerzők szerint a hagyományos, kórokozó-tenyésztésen alapuló módszerrel szemben egy korszerűbb diagnosztikai eljárás, amelynek lényege, hogy egy speciális készülék és szoftver segítségével detektálják a Naegleria fowleri-specifikus DNS-szakaszt, akár a fertőzésgyanús betegtől, akár vízből vett mintákban.

A valós idejű PCR-vizsgálat a Naegleria fowleri klinikai és környezeti mintákból történő kvalitatív és kvantitatív kimutatására egy gyors, pontos, érzékeny megfigyelési és diagnosztikai eszköz

 – írják a szlovák szakemberek.

A szakértő sem érti, miért nem használják

Helena Bujdáková mikrobiológus lapunk megkeresésére elmondta, nem tudja, hogy ebben a helyzetben mi a hivatalos eljárásrend a közegészségügyi hivatal számára, de mindenképpen ajánlaná a molekuláris technikákat, amelyek nemcsak pontosabbak, hanem sokkal gyorsabbak is. 

Nem vagyok szakértő az amőbák terén, de engem is meglepett, hogy a regionális közegészségügyi hivatal (RÚVZ) miért csak a tenyésztéses technikákra koncentrált, és miért nem alkalmazott modern molekuláris módszereket is, például kvantitatív PCR-t (amit a SARS-CoV-2 kimutatásánál is használtak), vagy legalább egy egyszerű PCR-t a mikroorganizmus jelenlétének kimutatására

 – mondta lapunknak a Comenius Egyetem Mikrobiológia és Virológia Tanszékének vezetője, aki azt is ajánlotta, keressük fel az érintetteket és kérdezzünk rá, lett volna-e lehetőség bevonni olyan szakembereket a gyakorlati tudományos életből, akiknek van tapasztalatuk a molekuláris módszerekkel.

Kapcsolódó cikkünk

Ma délben érkezett a szomorú hír, miszerint elhunyt az a kisfiú, akinek a szervezetét agyevő amőba támadta meg. A hatóságok még vizsgálják, hogy a párkányi Vadas fürdőben fertőződhetett-e meg.

Meghalt az a tizenegy éves erdőháti (Záhorie) fiú, aki szombaton került a pozsonyi gyermekkórházba (NÚDCH), miután egy ritka, halálos parazitával, egészen pontosan agyevő amőbával fertőződött meg. Utoljára a párkányi Vadas fürdő medencéiben mártózott meg, és napokkal ezután jelentkeztek nála a tünetek, azt viszont egyelőre vizsgálják, hogy ott juthatott-e szervezetébe a parazita.

Mindannyian rendkívül sajnáljuk, de a NÚDCH orvosainak és egészségügyi dolgozóinak maximális erőfeszítései ellenére sem sikerült megmenteni a fiú életét

 – jelentette be a kórház szóvivője, Dana Kamenická.

A Naegleria fowleri tudományos névvel illetett, a köznyelvben agyevő amőbaként ismert parazita rendszerint az orr nyálkahártyáján keresztül kerül be a szervezetbe, majd onnan viszonylag könnyen eljuthat az agyig. A fertőződéshez arra van szükség, hogy az orrba, homloküregbe, arcüregbe fertőzött, nem steril víz jusson. A parazita jól klórozott édesvízben képtelen túlélni, sós vízben azonnal elpusztul.

Az agyevő amőba ugyanolyan tüneteket okoz, mint a bakteriális eredetű gennyes agyhártyagyulladás. Ilyen a magas láz, hányinger és hányás, esetleg epilepsziás roham. Jelenleg nincs gyógyszer a fertőzés kezelésére, a gyógyulási esély minimális.

Az Érsekújvári Járási Tisztiorvosi Szolgálat hétfőn azt közölte az érintett Vadas fürdővel, hogy a fertőzésgyanú miatti laboratóriumi vizsgálatok még tartanak, eredmény leghamarabb péntekre várható, így szombatig nem nyithatnak ki.

Kapcsolódó cikkünk Párkány |

Az Érsekújvári Járási Tisztiorvosi Szolgálat azt közölte a fürdővel, hogy a fertőzésgyanú miatti laboratóriumi vizsgálatok még tartanak, eredmény leghamarább péntekre várható – értesült lapunk Németh Líviától, a Vadas munkatársától.  

Hétfőn, azaz ma délelőtt az Érsekújvári Járási Tisztiorvosi Szolgálat azt közölte a Vadas vezetőségével, hogy a fertőzésgyanú miatt szombaton begyűjtött vízminták kiértékelése még zajlik, a laboratóriumi vizsgálatok még tartanak, hivatalos eredmény leghamarább június 20-án, pénteken várható.  

Addig a fürdő összes kültéri medencéje zárva lesz, még pénteken is

 – értesült az Új Szó Németh Líviától a fürdő munkatársától. A wellness-részleg, tehát a belső medencék működnek. Németh hozzátette, ők a tisztiorvosi szolgálat vizsgálatát elvből nem kommentálják, csak a nyitva tartásról tájékoztatnak. Most csak az biztos, hogy péntekig zárva lesznek, legkorábban szombaton nyithatnak. 

Azok a fürdővendégek, akik a Vadastól béreltek szállást és strandolni jöttek, de a bezárás miatt ez a hét számukra kiesett, azoknak a Vadas száz százalékban megtéríti a befizetett összeget

 – tájékoztatott Németh Lívia.

 Mint arról korábban írtunk, egy ritka és súlyos bakteriális fertőzéssel fekszik egy tizenegy éves fiú az egyik pozsonyi kórházban. A fiú egy olyan, életveszélyes állapotot okozó parazitával fertőződhetett meg, amely belélegezve, az orron keresztül jut az agyba. Mint kiderült, a fiú a párkányi Vadas fürdőben járt, mielőtt jelentkeztek nála a tünetek.  Az esettel összefüggésben a tisztiorvosi szolgálat a múlt szombaton bezáratta a fürdőt és mintát vett az összes medencéből. 

Kapcsolódó cikkünk

Az érsekújvári tisztiorvosi szolgálat ma délelőtt fertőzés gyanúja miatt szállt ki a párkányi Vadas fürdőbe, és az összes medencéből vízmintát vettek. Ha a minták rendben lesznek, akkor már hétfőn délelőtt nyitnának, ha nem, akkor a hatóság szerint lépnek – közölte az igazgató.

Amint arról korábban mi is beszámoltunk, egy ritka és súlyos bakteriális fertőzéssel fekszik egy tizenegy éves fiú az egyik pozsonyi kórházban. A fiú egy olyan, életveszélyes állapotot okozó parazitával fertőződhetett meg, amely belélegezve, az orron keresztül jut az agyba. Mint kiderült, a fiú a párkányi Vadas fürdőben járt, mielőtt jelentkeztek nála a tünetek. Sikerült a Vadas igazgatóját elérnünk, aki az Új Szóval annyit közölt, hogy a fiú egy úszótanfolyamon vett részt a fürdőben, június másodika és hatodika közt, és tizenkettedike körül tört ki rajta a fertőzés. 

„Az illetékesek annyit mondtak, hogy egy olyan baktérium okozta nála a betegséget, amely már több évtizede nem fordult elő. Mindenesetre ma, azaz szombat délelőtt a Vadas összes medencéjéből mintát vett a járási tisztiorvosi szolgálat” 

– mondta Hogenbuch Endre igazgató. 

A Vadas főnöke hozzátette, egyelőre nem igazolódott be, hogy a fürdő bármelyik medencéjének vize fertőzött lenne. A hatóság a minták kiértékeléséig és a laborvizsgálatok lezárultáig óvintézkedésként bezárja a Vadast. Azaz holnap, vasárnap és hétfőn a fürdő összes kültéri medencéje zárva lesz. A benti wellness viszont továbbra is üzemel.

Ha a tisztiorvosi szolgálat hétfőn azt mondja, hogy minden rendben, azaz nincs fertőzés, akkor a tervek szerint már hétfőn dél körül kinyitunk, ha gond van, akkor a hatóság parancsa szerint járunk el – közölte Hogenbuch Endre. Az igazgató szerint a vizet rendszeresen klórozzák, és gyakrabban is cserélik, mint kéne, vagyis igyekeznek maximális higiéniát, víztisztaságot biztosítani.

Kapcsolódó cikkünk

A fiút jelenleg a pozsonyi gyermekkórházban (NÚDCH) kezelik, állapota kritikus.

Súlyos állapotban került kórházba egy tizenegy éves fiú, miután vélhetően egy ritka, halálos parazitával fertőződött meg egy dél-szlovákiai fürdőben.

A gyanú szerint a fiú az úgynevezett „agyevő amőbával” (Naegleria fowleri) fertőződhetett meg, amely meleg édesvízben fordul elő, és agygyulladást okoz. A fertőzés rendkívül ritka, de szinte mindig halálos.

A fiú korábban a párkányi Vadas termálfürdőben is járt, ezért a fürdőt elővigyázatosságból ideiglenesen, június 15–16. között bezárják, a vízminták elemzése folyamatban van. További megbetegedést eddig nem regisztráltak. 

A fürdő szerint eddig semmilyen kórokozót nem találtak a vízben. A fiú néhány nappal ezelőtt járt a fürdőben, a medencéket azóta többször is leengedték és újratöltötték. 

(tvnoviny.sk)

Hírdetés

Kapcsolódó cikkünk A hivatal szerint a helyzet korántsem egyszerű

Fel is kerestük az ÚVZ SR sajtóosztályát, amely közölte, az említett módszer használata kapcsán már együttműködnek a Besztercebányai Regionális Közegészségügyi Hivatallal. 

Ennek a módszernek az alkalmazása azonban kihívást jelent, mivel nem klinikai mintáról, illetve nem elsődlegesen steril helyről (mint például agy-gerincvelői folyadék) vett mintáról van szó, hanem éppen ellenkezőleg, egy nagyon összetett, környezeti eredetű mintáról

 – üzente a hivatal.

Továbbá arról is tájékoztattak, a munkatársai jelenleg epidemiológiai vizsgálatot folytatnak, tehát arra keresik a választ, hogy a tizenegy éves fiú hol fertőződhetett meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a párkányi fürdő a vizsgálat végéig zárva marad. A vizsgált eredményeket az ÚVZ SR továbbította az Érsekújvári Regionális Közegészségügyi Hivatalnak, amely végső soron dönthet az üzemeltető által hozott intézkedések hatékonyságáról, valamint a fürdő esetleges megnyitásáról.

Nagy Roland
Kacsinecz Krisztián

Mi a helyzet a csapvízzel?

A vízvezetékes ivóvíz biztonságossága kapcsán a Nyugat-szlovákiai Vízművek vezérigazgatója, Marek Illéš hangsúlyozta: „A szállított ivóvíz minőségét szigorúan ellenőrizzük, a mikroszkópos vizsgálatok alapján az élő organizmusok jelenlétére vonatkozó határérték 0 egyed/ml. A víz klórral fertőtlenített, a tartályokat rendszeresen tisztítjuk.”

Az amerikai CDC ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy nem megfelelően sterilizált csapvíz is okozhat fertőzést, például orröblítés során. A szakemberek ajánlása szerint: 

Ha hosszabb ideig nem használt vízcsapból engedünk vizet, előbb hagyjuk folyni, majd fertőtlenítsük a perlátort. Szigorúan tilos saját vízforrást rákötni a közvízhálózatra.

Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »