"Ez volt az életünk, ezt vették el most tőlünk politikai, gazdasági hatalommal, nyomással, nincs ezen mit szépíteni"

Olyan időket élünk, amikor jobban háborog a Balaton vize, mint néhány évvel ezelőtt, ennek pedig „csak” egyik hullámverése az, hogy nemrégiben átalakult az eddigi rend a badacsonytomaji strandbüféket illetően. De kezdjük az elejéről! 

Hartai Béla 2019 őszén lett az ismét megválasztott Krisztin N. László polgármester mellett a balatoni település alpolgármestere. Az önkormányzati választás után – a feladatköri leírása alapján – Hartai felügyelete alá került a város tulajdonában lévő ingatlanokat, köztük a strandüzleteket is kezelő Badacsonytomaj Városüzemeltető Nonprofit Kft. 

Az önkormányzat tulajdonában három, a strandon található üzlethelyiség áll, amikhez 250 négyzetméteres szabadtéri teraszrész is tartozik. E három üzlet közül hosszú évekig a Tóth család vitt kettőt, a harmadikba pedig Hartai Béla szállt be üzlettársával. A szerződések tavaly lejártak, így azokra új pályázatot írtak ki. 

Szövevényes történet 

A Badacsonytomaj Városüzemeltető Nonprofit Kft. a büfék üzemeltetését eddig külön-külön pályázatban írta ki, az egyik büfét pedig az alpolgármester cége két éve kibérelte. Ez eddig rendben is lenne, azonban elérkeztünk a 2019-es önkormányzati választásokhoz, amikor is a jelenlegi alpolgármester kiszállt ebből a cégből, s üzlettársai (Mejlinger és Társa Kft.) folytatták a céget. Ezt követően a Badacsonytomaj Városüzemeltető Nonprofit Kft. a büfék üzemeltetését nem egyesével, hanem mind a hármat egybe hirdette meg, ami egyébként jogilag lehetséges. Először kiírtak egy pályázatot február elején, azt azonban nem tudni, miért, de visszavonták. A második pályázatot a Tóth család megnyerte, de a szerződést mégsem írhatták alá. Tóthné Sápi Gyöngyi elmondta, teljesen mások voltak a szerződés feltételei, mint amit a pályázatban korábban meghatároztak. A pályázatot végül a koronavírusra hivatkozva vonták vissza, ezután megint új pályázatot írtak ki, új feltétellel. Ez kizárta olyan cég részvételét, ami az elmúlt három esztendőben badacsonytomaji önkormányzati pályázaton nyertesként volt kihirdetve, de nem kötötte meg a szerződést. Ezzel ki tudták zárni Tóthékat. Végül mégis sikerült indulniuk a harmadik pályázaton, hiszen ügyvédjük jelezte: jogilag ez így nem elfogadható eljárás. 

Az Alfahír felkereste Badacsonytomaj polgármesterét, aki szűkszavú választ adott az üggyel kapcsolatban: minden ezzel kapcsolatos tény megtalálható az önkormányzat oldalán, és pályázati eljárás zajlott. Krisztin N. Lászlót arról is megkérdeztük, hogyan vélekedik a balatonszemesi, illetve a szigligeti történésekről, de nem szeretett volna állást foglalni. 

Közel negyedszázadnyi munka

S hogyan látja mindezt az, akinek élete munkája sínylette meg a büfék körüli kálváriát? 
Tóth János portálunknak elmesélte, 23 évig üzemeltették a badacsonytomaji strandon az egy, majd később két melegkonyhás büféjüket. Idén kezdték volna huszonnegyedik esztendőt.

Ez volt az életünk, ezt vették el most tőlünk politikai, gazdasági hatalommal, nyomással, nincs ezen mit szépíteni

– mondta. 

A sokak által ismert és szeretett, mára már egykori badacsonytomaji büfés felidézte, ők nyitottak elsőként s zártak utoljára feleségével, valamint két fiával. A büfék számukra nem csak egzisztenciát jelentettek, annál jóval többet: tiszta szívből szerették azt, amit csináltak. Törzsvendégeikkel hosszasan beszélgettek, baráti kapcsolatot ápoltak. Kölcsönös szeretet és tisztelet volt ez. Tóthék akkor is kinyitottak, ha az időjárás nem kedvezett a nyaralóknak. A vendégek pedig tudták, van egy hely, ahol ilyenkor is várják őket: Tóthéknál. 

A család természetes életeleme azonban idén változni kényszerült, a meg nem nyert pályázatot követően jelenleg munkanélküliek. 

De merhetünk-e beszélni a szabad véleménynyilvánítás világában arról, ha velünk is megtörténne az, ami Tóthékkal? Tóth János hangot adott annak, ami őket érte, de vallja, nem könnyen jutottak erre a döntésre. Féltek a retorziótól, igazságérzetük azonban nagyobbnak bizonyult. A veszteségen kívül pedig hozott még a történet jó néhány negatív hatást, többek között visszajutott fülükbe a múlt megmásítása is.

Burkoltan az van, hogy mi csak féljünk, és ne járjon a szánk 

Hírdetés

–  mondta Tóth. 

Kifejtette, a pályázati kiírások egyértelműen személyre szabottak voltak, s annyira sok feltételnek kellett megfelelni, hogy az ő pályázatuk hetvenkét oldal lett. 

Nem tudtak olyan pályázatot kiírni, aminek mi ne feleltünk volna meg. A pályázat elbírálásának napján, március 18-án 32 percen belül kétszer akartak kizárni minket a pályázatból. Azon ment a tipródás, hogy a 23 éves partnert hogyan is lehetne kitúrni a 2 éves partner javára, aki egyértelműen az alpolgármester embere 

– tette hozzá. 

Tóth azt is elmondta, a pályázat tartalmazott egy olyan új feltételt is, miszerint abban az esetben lehet pályázni, ha a pályázó 2018. január 1. napja és 2020. január 1. napja között legalább 1 éves időtartamra strandbüfét üzemeltetett Badacsonytomajban. (2018. január elsején a Mejlinger és Társa Kft. még nem voltak ott, ők március-április környékén bérelték ki a büfét, ezzel a feltétellel azonban ők is benyújthatták pályázatukat). Ez az időtartam egyébként eredetileg 5 évre szólt. 

Kitapintható volt, hogy az alpolgármester emberére írták a pályázatot, de ezt bizonyítani nem tudjuk egyértelműen. A végén feladtuk a harcot: jobbról balról jöttek a fülesek, hogy hagyjátok a fenébe az egészet, mert olyan retorziók érnek benneteket, amivel ez nem éri meg 

– mondta. 

Ezután nem álltak velük szóba, egyik napról a másikra elfelejtették huszonhárom év munkáját. A Tóth család pedig nem elhanyagolható módon, évente közel három millió forinttal támogatta a helyi közösséget bérleti díj és iparűzési adó formájában. 

Azt hittem, az ember munkájának, hitének, odaadásának van valami értéke. A szakmabeliek azt mondták, dinoszauruszok vagyunk, mert ilyen odaadással ezt nem szabad csinálni. Mi úgy voltunk vele: csak így szabad 

– fűzte hozzá. 

Közel negyedszázadnyi balatoni év után a Tóth család tapasztalt egy s mást. A vendégektől gyakran hallották, hogy valamiféle honfoglalás folyik a Balaton körül mostanában. Az ő esetük azonban kivétel: itt nem fideszes nyomulás történt. 

Központi akarat kellene a Balaton fejlesztésére, hiszen a helyi önkormányzatok nem képesek ezt megfelelő gazdasági erővel megtenni

– mondta végül Tóth János. 

A családot ért veszteség talán Tóthné Sápi Gyöngyit érte a legintenzívebben. 

Egyedül kellett szembenéznem az ellenséggel, nem tudok másképp fogalmazni. 
Már szeptemberben hallottuk a vendégeinktől, hogy a három büfé, vagyis az egész strand egy kézbe fog kerülni, és azok nem mi leszünk, csak nem akartuk elhinni

– fogalmazott. 

Elmondta, amikor hallották, hogy az alpolgármester indult a választásokon, már tudták, hogy elveszítik a büféket. Úgy véli, rengeteg eljárási hibát követtek el a pályázatok kiírása során, hiszen úgy kellett azokat megfogalmazni, hogy gyakorlatilag senki se tudjon pályázni. 

Teljesen kicsináltak és megaláztak minket, ennek ellenére az alpolgármester a mai napig azt mondja, ő ebben áldozat, és mindenki őt akarja beállítani fekete báránynak, pedig neki az egészhez semmi köze 

– mondta.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »