Ez történik, ha az állam nem védi meg polgárait: rockerek és huligánok vették kézbe az ügyet Kölnben

Pakisztáni és szíriai állampolgárokra támadtak vasárnap este a németországi Kölnben, a város pályaudvarának a környékén.

A rendőrség szerint egy húszfős csoport hat pakisztánit támadott meg, közülük kettőt sérülésekkel kórházba szállítottak. Nem sokkal később öten bántottak 39 éves szíriait, aki könnyebben megsérült.

A rendőrség súlyos testi sértés gyanújával nyomozást indított, vizsgálják, hogy az elkövetőket "idegenellenesség" vezérelte-e. Egyelőre nem világos, hogy a két esett között van-e összefüggés.

A kölni Express újság úgy tudja: rockerek, huligánok a Facebookon egyeztettek arról, hogy a "kölni belvárosban embervadászatra mennek". A lap értesülését a rendőrség szóvivője hétfőre virradóra nem tudta megerősíteni.

Hírdetés

A rendőrségnek már vasárnap délután voltak olyan információi, amelyek szerint "bizonyos személyek csoportban szándékos provokációkra készülnek", ezért jelentős erőket mozgósított a belvárosban. A rendőrök négy embert előállítottak, majd elengedték őket. Egyelőre nem tudni, hogy ők a támadók közé tartoztak-e.

(MTI)

700-nál is több nőt molesztáltak és/vagy raboltak ki csak Németországban


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »