Ez történhet, ha felkapcsolt lámpa mellett alszunk

Ez történhet, ha felkapcsolt lámpa mellett alszunk

Sok gyermek kéri lefekvéskor a szüleitől, hogy hagyják égve a lámpákat, de vannak akik még felnőttként is felkapcsolt villany mellett térnek nyugovóra. Ezen azonban érdemes minél hamarabb változtatni, mivel egyáltalán nem segíti az alvásunkat a fény, sőt kimondottan egészségtelen ez a szokás.

Több szempontból sem tesz jót, ha lefekvéskor égve hagyjuk a lámpát – hívja fel a figyelmet a Brightside. Például egy nőstény egereken végzett kísérlet szerint megnövelheti a termékenységi problémák kialakulásának esélyét az éjszakai mesterséges fény. Ez a hatás nem csak az állatokra érvényes: egy másik kutatás szerint az éjszakai műszakban dolgozó kórházi nővérek közül is lényegesen több számolt be felborult menstruációs ciklusról a csak nappali műszakban dolgozó társaikhoz képest – írja a Házipatika.com.

A melatonin nevű alváshormon a testhőmérséklet és a vérnyomás szabályozásában is szerepet játszik. Ha éjszaka fényhatásnak vagyunk kitéve, akkor kisebb mennyiségben termelődik a szervezetben, aminek hatására nem csak alvásproblémáink lehetnek, de megemelkedhet a vérnyomásunk is. A rendszeres vérnyomásszint-ingadozás pedig megnövelheti a sztrók és a szívbetegség kialakulásának esélyét is.

Hírdetés

A felkapcsolt fényeknél alvás az anyagcserénkre is hatással lehet, pontosabban lelassíthatja, ami a cirkadián ritmusunk (az alvás-ébrenlét ritmusa) felborulásával párosítva hosszú távon plusz kilók felszedését eredményezheti. Egy 43 ezer nő bevonásával készült tanulmányból az derült ki, hogy azoknál, akik úgy aludtak, hogy közben működött a televíziójuk, sokkal többen szedtek fel plusz kilókat, attól függetlenül, hogy mennyit, illetve mennyire jól aludtak.

Már egyetlen, éjszakára égve hagyott fényforrás hatással lehet a szervezetünk hormonális egyensúlyára is. Az okostelefonokból, tabletekből, laptopokból, televíziókból áradó fény melatoninhiányhoz, illetve egyes biológiai folyamatok zavarához vezethet, ezen felül az alvásunkat is megzavarhatja. Az alvászavarsok pedig megnövelhetik a szervezetben azoknak a hormonoknak a mennyiségét, amelyek felgyorsíthatják a természetes öregedési folyamatokat.

Egy tanulmány szerint ha éjszaka rendszeresen fényhatásnak vagyunk kitéve, az a depresszió kialakulásának esélyét is megnövelheti, illetve a cirkadián ritmusunk felborulásra miatt súlyosbíthatja az esetleg már fennálló depresszió tüneteit is.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »