Ez tényleg a vég – német nő, házasodjál betolakodó majommal…

A német Bild írta meg hétfőn, hogy a Mission Lifeline nevű „német” „civil” szervezet betolakodókkal kötendő álházasságra biztat. A Földközi-tengeri „embermentő műveleteiről ismert” szervezet korábban egy Twitter-bejegyzésben arról írt, hogy aki még nem házas, „talán véletlenül beleszerethet valakibe, akinek még nincs tartózkodási engedélye”.

„Megtörténhet, ugye? Maradjatok nyitottak!” – áll a bejegyzésben, melyet több vezető politikus élesen bírált.

A kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) részéről Philipp Amthor, a párt parlamenti (Bundestag-) frakciójának egyik legismertebb képviselője a lapnak azt mondta, hogy a Mission Lifeline a színlelt házasságra felszólító abszurd és botrányos bejegyzésével leleplezte magát.

Hírdetés

Kiderült, hogy célja valójában nem a hajótöröttek megmentése, hanem a külföldiek németországi tartózkodását szabályozó jogi előírások átalakítása egy baloldali ideológia alapján, és tevékenységével csak az embercsempészeket segíti – mondta a CDU-s politikus.

Az ellenzéki liberális Szabad Demokrata Párttól (FDP) Michael Theurer frakcióvezető-helyettes szintén színlelt házasság megkötésére, vagyis törvénysértésre buzdító felszólításként értékelte a bejegyzést.

A Mission Lifeline ezzel nemcsak saját magát, hanem más segélyszervezeteket is hiteltelenít – húzta alá a liberális politikus, hozzátéve, hogy a drezdai központú egyesület „nem tisztán humanitárius, hanem szélsőséges politikai célokat követ”.

A Mission Lifeline persze azt hazudja, hogy a bejegyzés nem a színlelt házasságról, hanem „a szerelemről szól”, az újság viszont „igaztalan és szívtelen” módon állította be az ügyet, ami „szélsőjobboldaliak súlyos fenyegetéseinek és sértegetéseinek” tette ki a szervezetet. Hozzátették, hogy „valótlanság állítása miatt” beperlik a lapot.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »