Ez rejlik a klímahype mögött

Ez rejlik a klímahype mögött

Összeesküvés-elméletek nincsenek, csak összeesküvések. A klímahype lényegét például a 90 német YouTuber EP-választás előtt készült videójából lehet legjobban megérteni, ami fenekestül forgatta fel a német politikai rendszert és az egekbe emelte a Zöldeket. Naná, hogy Soros!

A politikai elemzőknek az is feladata, hogy másoknál korábban ismerjék fel a politikai kampányok lényegét. Például a 16 éves Greta Thunberg mozgalma mögötti összefüggéseket. A dolog ott vált gyanússá, amikor azt a mainstream sajtó és politika elkezdte hájpolni. Arra bátorították a gyerekeket, hogy iskola helyett péntekenként csak nyugodtan menjenek tüntetgetni.

Greta ráadásul kampányát az EP-választás előtt magasabb fokozatba kapcsolta és — reméljük CO2 szegény módon — körbeturnézta Európát. A klímaváltozás jelensége alkalmas olyan metatémának, amely kiüti az újkori népvándorlás 2015-ös tetőzése óta a kutatásokban a legfontosabb problémák között említett migrációt (és az azzal kéz a kézben járó terrorizmust). Talán pont erre a célra használják.

Gondoljunk csak bele, milyen eredmény született volna a bevándorlás által sújtott nyugat-európai országokban, ha a klímaváltozás mint metatéma nem szorította volna ki a migrációt a szalagcímekből.

Greta Thunberg és mentora, Luisa-Marie Nueberg

Nézzük, mit üzen a 90 német YouTuber, akik nem bukott pártelnökök valódi influenszerek. Szerintük a klímaváltozás a legfontosabb téma, ami minden mást felülír. Ebben a témában nem a politikusokra kell hallgatni, hanem a tudósokra és a szakosodott nemzetközi szervezetekre (NGO-kra), hiszen ők kompetensebbek e téren.

Hírdetés

A katasztrófahangulat közepén hangzik el a fő üzenet: A fiatalok ne szavazzanak a berlini nagykoalíciós pártokra, amelyek nem tettek semmit a klímaváltozás ellen, de ne szavazzanak az AfD-re sem, mert az tagadja a klímaváltozást. Ezt a filmet egy hét alatt hárommillióan látták.

És hogyan jön mindehhez Soros György? Greta német segítője Luisa-Maria Neuberg a ONE Foundation ifjúsági nagykövete, amelyet, milyen meglepő, a Gates-házaspárt mellett Soros György is bőkezűen támogat. A klímahype még valamire alkalmas.

A politikusként filantrópként és befektetési guruként örökségén dolgozó veterán spekuláns a nyílt társadalom híve. Ha elsőre nem sikerült az európai nemzeteket a migrációra hivatkozva gyengíteni, szuverenitásuktól megfosztani és egy Európai Egyesült Államokban feloldani, hátha a klímaváltozás elleni harcban mindez majd sikerülni fog. Elvégre ez is egy olyan globális probléma, így a tálalás, amit csak egy világkormány tud megoldani.

Az már csak hab a tortán, hogy a Soros György és mások által finanszírozott Avaaz az EP-választás előtt pont a klímaváltozás elleni szavazásra buzdította a fiatalokat, miközben a migrációt tematizáló közösségi oldalak százait tiltatta le.

A félreértések elkerülése végett szögezzük le, hogy klímaváltozás volt, van és lesz. A hype azonban elmúlik, és Nyugat-Európában visszaköszön a hétköznapokat alapjában megváltoztató migráció.

Kiszelly Zoltán

regionális igazgató, XXI. Század Intézet


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »