Ez már tiszta Majdan-projekt…

A nap legnagyobb tüntetését a Civilizáció civil csoport szervezi a Facebook oldalán, akik egy békés és erőszakmentes esemény keretében, élőképpel állnak ki a „civilek és a gondolat szabadsága mellett”. Az esemény a Hősök terén lesz, a tömeg 17:30-tól gyülekezik, este hattól beszédek hangzanak majd el, majd fél hétkor élőképet alkotnak a résztvevők. Az esemény hivatalosan este hétkor ér véget.

Magyar Menedék - Soros

Hírdetés

Nem csak Budapesten állnak ki ugyanakkor a CEU mellett, Békéscsabán az Ébredj, Viharsarok! civil csoport szervez tüntetést, Miskolcon az egyetem és a helyi gimnázium tanárai szólalnak fel az egyetem mellett este hattól, délután öttől Szegeden, este fél héttől pedig Debrecenben is kiállnak a CEU-ért. Hódmezővásárhelyen délután kettőtől flashmobot szerveznek.! civil csoport szervez tüntetést, Miskolcon az egyetem és a helyi gimnázium tanárai szólalnak fel az egyetem mellett este hattól, délután öttől Szegeden, este fél héttől pedig Debrecenben is kiállnak a CEU-ért. Hódmezővásárhelyen délután kettőtől flashmobot szerveznek.

Csak abba gondoljon bele: mi köze van például a viharsaroknak az ultraliberális elitegyetemhez?


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »