Ez már a gyűlölet nyara – kettévágták a Szűz Mária-szobrot

Kép

Ráadásul ezúttal nem csupán a fejét távolították el, hanem a testét deréktól felfele teljesen levágták. Az eset Franciaországban, Montpelliertől néhány kilométerre történt.

A „gyűlölet nyarának” nevezte az elmúlt időszakot a Katolikus Liga amerikai elnöke, Bill Donohue. Nem véletlenül: néhány nap alatt öt keresztény templom és Szűzanya-szobor lett vandalizmus áldozata. Egy bostoni templom előtt álló Mária-szobrot összefirkáltak ismeretlen tettesek és a „bálvány” szót festették rá. Ugyanazon a hétvégén egy másik Szűzanya emlékművet felgyújtottak (egyelőre szintén ismeretlen tettesek), a Mária kezében lévő művirágok elégtek, bekormozva a szobor felsőtestét és arcát. Ezek után a múlt hétvégén egy, a Béke Királynője tiszteletére szentelt templomot is megtámadtak a floridai Ocalaban. A 24 éves Steven Shield először felgyújtotta a templomot, majd kisteherautójával belehajtott az épületbe, miközben többen bent tartózkodtak a reggeli misére készülve.

Szintén a múlt héten lefejeztek egy Boldogságos Szűz Máriát ábrázoló szobrot a tennessee-i Chattanooga egyházközségben. A feje eltűnt, ismeretlen helyre vitték.

Hírdetés

Európa sem maradt ki a Szűz Mária szobrokat rongálók sorából. Még júniusban, a franciaországi Sumène-ben, a Hérault híd előtt, a városon áthaladó, névadó folyó mentén a járókelők felfedezték, hogy a bájos szobrocskát megrongálták, annak fejét egy nagy darab kővel szétzúzták, darabjait pedig a talapzat köré szórták.

A legutóbbi eset, e hét elején szintén Franciaországban történt, Montpelliertől északra, Montaud falujában. Az aljas bűncselekményt Joël Raymond polgármester közölte a Twitteren, egyben felkérte a rendőrséget, hogy találják meg a tettest vagy tetteseket. Hozzáfűzte: emlékeztetni szeretné azokat, akik ezt elkövették, hogy ez a szobor egy anya szeretetének és gyengédségének szimbóluma.

A falu közgyűlése pedig rövidesen dönt a szobor helyreállításáról.

Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »