Az elmúlt tizenhat évben annyira állandósult a diktatúrázás, a jogállamiságért meg a fékekért és ellensúlyokért való – leginkább alaptalan – hüppögés, hogy sokan immunissá váltak rá. Ami baj.
Annyit kiáltottak farkast, hogy most, amikor tényleg a nyakunkon van egy veszett példány, már keveseket érdekel. (Az ezt leginkább megszenvedő patriótákon kívül.) Az elmúlt tizenhat évben annyira állandósult a diktatúrázás, a jogállamiságért meg a fékekért és ellensúlyokért való – leginkább alaptalan – hüppögés, hogy sokan immunissá váltak rá. Ami baj. Mert Magyarországon a 17. alaptörvény-módosítással tényleg megszűnt a demokratikus jogállam, tényleg beköszöntött az önkényuralom. Ez nemcsak egy hagymázas vélemény, egy publicisztikai fordulat, nem csupán a Fidesz minap kiadott Ellenállási nyilatkozatának egyik vitatható mondata – hanem tény.
Íme, a bizonyítékok. Szabad, demokratikus jogállamban olyan nincs és nem fordulhat elő, hogy az alaptörvénybe odasercintett fél mondattal kirúgod az államfőt. Olyan sincs, hogy visszamenőleges hatályú jogalkotással elzavarod a fél Alkotmánybíróságot. Nem tilthatod meg alaptörvényileg a magyar választópolgároknak, hogy egy bizonyos embert – jelen esetben Orbán Viktort vagy akárki mást – válasszanak meg miniszterelnöknek. Az sem történhet meg, hogy a legrutinosabb ellenzéki politikusokat egyetlen tollvonással kizárod a demokratikus politikai versenyből, ellehetetleníted a képviselőjelöltkénti indulásukat. Utoljára a kommunisták tettek ilyet: ők sem engedték elindulni a választásokon, aki nekik nem tetszett, aki rájuk veszélyes volt. Visszatértünk hát a Rákosi-korszakba. ÁVH is lesz mindjárt, pici türelem. A nagy fekete autókat – gondolom – hamarosan lízingelik Németországból. Csengetni viszont már most is csengetnek hajnalban – erről Bede Zsolt, Szakács István vagy az NKA-ügy elhurcoltjai tudnának mesélni.
A törvénytelenül kirúgott Sulyok Tamás köztársasági elnök utolsó, drámai nyilatkozatában is elhangzik: Magyarországon ezennel megszűnt a jogállam. A fentebbi példák bizonyítják, ez nem egy alkotmányjogász túlzó szakvéleménye, hanem szikár, szomorú tény. Eszerint kell hát viszonyulnunk a körülöttünk tomboló-romboló szürrealitáshoz: Ursula őrült bábjának rémuralmához.
A Fidesz Ellenállási nyilatkozata is rögzíti „A 2026-os választások után a Tisza Párt megváltoztatta Magyarország alkotmányos rendszerét. Az alaptörvény 17. módosítása után Magyarország többé nem demokratikus jogállam. Újra az önkényuralom korszaka köszöntött Magyarországra. A választójog korlátozásával megszűnt a politikai verseny, és ezzel véget ért a demokrácia. A köztársasági elnököt és az Alkotmánybíróság elnökét eltávolították, ezzel megszüntették a hatalmi ágak elválasztását, a fékeket és ellensúlyokat kiiktatták, a jogállamiságot fölszámolták.”
Ha a Tisza „kólásdobozai” és most még lelkes hívei azt képzelik, ezek csak jogi szőrszálhasogatások, senkit nem izgató lényegtelenségek, amiken idővel majd túllendül a nemzet, akkor nagyobbat nem is tévedhetnének. Ez lesz a Tisza-rezsim Achilles-sarka – innen fog majd elvérezni, mikor eljön az idő. Amúgy nemcsak a 2011-es „fideszes” alaptörvény, nemcsak bármely tetszőleges „fejlett nyugati” jogrendszer, hanem a magyarországi bolsevikok által máig csodájára járt 1949-es sztálini – 1989-ben ráncfelvarrt – exalkotmányunk alapján sem lehetne közjogi méltóságokat így lapátra tenni, így korlátozni a választójogot és a választhatóságot, így ellehetetleníteni a politikai versenyt. Tisza-vezér úr ezúttal nem a nadrágjába, hanem a magyar demokráciába végezte a dolgát – a trambulinról. Bolond, aki megtapsolja.
„Az így létrehozott új politikai rendszer illegitim, mert az alaptörvény durva sérelmével hozták létre, és mert célja a hatalom kizárólagos birtoklása. A Fidesz az új önkényuralmi rendszert elutasítja. Az elmozdított tisztségviselők helyére állított személyek megválasztásában nem veszünk részt. A demokratikus jogállam helyreállítása után döntéseiket felülvizsgáljuk” – olvasható az Ellenállási nyilatkozatban. Kérdés, mikor lesz helyreállítás, felülvizsgálat. Ha tegnap, már az is késő lenne.
Arra is sokan kíváncsiak lennének, miért hallgat Brüsszel. (Majdnem úgy írtam, „miért kussol”. Bár csúnyábban hangzik, talán pontosabb lenne.) Pedig igazából nem is hallgatnak. Pár napja több uniós biztos arról áradozott, milyen snájdig lépéseket tett a Magyar-rezsim a jogállamiság helyreállítása felé. A vak is látja, hogy megszűnt a magyar jogállam, ezek meg ünneplik. Hogy rogyna rájuk az ég! Persze eddig is minden épelméjű ember számára világos volt, hogy az Európai Unió – a negyedik német birodalom – csak paravánként használta a „jogállamiság”-lózungot Orbánék ellen. Valójában zavarta őket a magabíró, a német profitszivattyút lejjebb tekerő Fidesz-kormány. Nekik nem független, olykor ficánkoló szövetséges kell, hanem gyarmat. A gyarmat élére pedig zsarolható, kézivezérelhető helytartó. Akit nem zavarnak a fehér poros tálcák…
„Az önkénnyel szemben minden állampolgárnak jogában áll fellépni. A Fidesz ezért nemcsak a kormány, de az új politikai rendszer ellenfele is lesz. A hatalmi önkénnyel szemben a parlamenten belül és kívül minden békés eszközt igénybe vesz” – áll a nyilatkozatban. Ez egyébként az alaptörvényben is benne foglaltatik; a C) cikkely kimondja, hogy a hatalom kizárólagos birtoklására törekvőkkel szemben törvényes úton mindenki jogosult fellépni.
Az ellenállási jog (ius resistendi) a magyar történeti alkotmány egyik sarokköve, a rendi szabadságjogok biztosítéka volt. Így léphettek fel a rendek a törvénysértő, ámokfutó vagy éppen elmebetegnek bizonyuló uralkodóval szemben. Az ellenállási jogot először II. András királyunk 1222-es Aranybullájának 31. cikkelye (az úgynevezett ellenállási záradék) foglalta írásba. Kimondta, hogy ha a király vagy utódai megszegnék az oklevélben rögzített szabadságjogokat, akkor az ország egyházi és világi méltóságai, valamint nemesei fegyveresen vagy más módon is ellenszegülhetnek. És e fellépés nem minősült hűtlenségnek. Az Aranybulla 1231-es megújításakor a fegyveresi ellenállás jogát egyházi átokra (kiközösítésre) cserélték, amelyet az esztergomi érsek mondhatott ki a királyra. Mára sajnos ez úgy korcsosult, hogy az egyház vezetése nem az államot szétverő és idegen kézre játszó, őrült uralkodót átkozza ki, hanem azt a plébánost – mondjuk Osztie Zoltánt –, aki az őrült ellen szót emel. Közben pedig az egyház szóvivője az őrült győzelmét ünnepli…
Buda 1686-os visszafoglalása után I. Lipót rákényszerítette a magyar rendeket az ellenállási jog feladására. Naná, soros megszállóink nem csípik, ha rebelliskedünk. Ami az ő szempontjukból érthető – a miénkből nézve aligha. (Fura, hogy valaki „Magyar” névvel brüsszeli zsoldba szegődik.) Ebből lett aztán a Deák-féle passzív rezisztencia. S ebből kellene ma is kifőznünk valamit. Megkérdeztem a mesterséges intelligenciát, milyen ötletei vannak a békés, passzív ellenállásra. Javaslatai között szerepel az általam is szajkózott stratégiai pereskedés (vitatott intézkedések hazai és nemzetközi bíróságokon való megtámadása), a rezsimhez köthető cégek, médiumok és bizonyos politikai események bojkottja. (Utóbbit máris meglépte a Fidesz a következő, illegitim államfő és alkotmánybírók megválasztásától való távolmaradással.) Továbbá fölvetette az alulról (nem fölülről!) szerveződő kulturális, oktatási és szociális hálózatok megerősítését is. Ezek 2002-es, leánykori neve: polgári körök.
„Minél többen és minél bátrabban emeljük fel a hangunkat, annál hamarabb ér véget a mai ámokfutás, és visszatérhetünk a Tisza Párt uralma miatt megszakadt békés, biztonságos és szabad magyar élethez.” Ámen!
Pilhál Tamás – www.magyarnemzet.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
