"Ez lesz a bizonyíték arra, hogy a világ legyőzte a vírust"

"Ez lesz a bizonyíték arra, hogy a világ legyőzte a vírust"

A NOB-elnök és a japán miniszterelnök Tokióban találkozott egymással. Az alapkérdésben nincs véleménykülönbség.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke és Szuga Josihide japán miniszterelnök hétfőn Tokióban bejelentette, hogy az idénről jövő nyárra halasztott olimpiai és paralimpiai játékokat mindenképpen megtartják a japán fővárosban.

A 66 éves német sportvezető először utazott el személyesen Tokióba azóta, hogy márciusban bejelentették, a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztják a világ legnagyobb sporteseményének megrendezését.

Szuga a Bachhal folytatott egyeztetés után hétfőn azt nyilatkozta, „elhatározta”, hogy Tokió jövőre otthont ad a játékoknak, és

ez lesz „a bizonyíték arra, hogy az emberiség legyőzte a vírust”.

Bach ehhez hozzátette, biztos abban, hogy nézők is lehetnek majd a versenyhelyszíneken, és a NOB arra törekszik, ha addigra rendelkezésre áll a vakcina, akkor a sportolókat beoltsák majd a játékok előtt. A NOB-elnök a japán miniszterelnökkel együtt „teljes mértékben elkötelezett” az olimpia és a paralimpia sikeres megrendezése mellett.

Hírdetés

Thomas Bach a továbbiakban a helyszínen ellenőrzi az előkészületeket, találkozik Koike Juriko tokiói kormányzóval, valamint a helyi szervezőbizottság tagjaival. Bach várhatóan Szuga elődjével, Abe Sindzóval is találkozik, és díjat ad majd át a korábbi miniszterelnöknek, aki egészségi állapota miatt mondott le augusztus végén, de nagy szerepet vállalt abban, hogy Tokió megpályázta az olimpiai rendezést.

Thomas Bach kedden az olimpiai falut, valamint az Olimpiai Stadiont tekinti majd meg, illetve sportolókkal is egyeztet a helyszínen.

„Közös célunk, hogy a játékok megrendezése és az olimpiai láng fellobbantása legyen a fény az alagút végén” – jelentette ki Bach.

Japánban az elmúlt egy hét alatt 10 ezer új esettel csaknem 120 ezerre nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma, és eddig nagyjából 1900 áldozatot követelt a pandémia.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: MTI/EPA/Majama Kimimasza

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »