Ez lenne az armageddoni csata előestéje?

Az oroszok vezette terror elleni háború, amely során elpusztítanák az Iszlám Államot egyszer és mindenkorra, igen hatékonynak bizonyul. Ez onnan látszik, hogy a Nyugat és szövetséges kormányok egyre csak szapulják Putyin közbelépését.

A Telegraph.uk oldalán olvastam, hogy Törökország Katar és Szaúd-Arábia teljesen ki vannak akadva, mert most al-Asszad megbuktatásának terve csehül áll és nagy valószínűséggel ezt nem fogják hagyni és már tervezik, hogy az Asszad-ellenes erőknek még több katonai segítséget küldenek.

Riad annak sem örül, hogy az ősi ellensége Irán is belép ebbe az arénába. De igazából Londonban főleg és Washingtonban nem örülnek Putyin bombáink.

Hatalmas infó. háború folyik a médiában, hogy ki mennyire hatékony és béna. Én magam csak figyelem az eseményeket, de az a meglátásom, hogy az orosz-kínai-perzsa-iraki koalíció tényleg az, aminek mondják és tényleg felakarják számolni az ISIS-t, s nem csak azt, hanem az egész NWO rendszert ki akarják iktatni.

Az orosz közbeavatkozás valós, nem olyan, amilyet a Nyugat csinált, hogy vagy sehol nem csinált semmit vagy ha csinált, akkor Asszad erőit bombázták, vagy kórházakat és egyéb szír infrastruktúrát zúztak porig.

Hírdetés

Nem hiszem, hogy nagyot tévednék ha azt mondanám, hogy kitört a harmadik világháború. Jó lenne ha tévednék.

Az Illuminat totál ki van akadva, azt elhiszem. A keleti tengely erősnek érzi magát. A keleti tengelyt is úgy gondolom, hogy az Illuminati irányítja, csak a másik oldalról, más színben, más jelzésben, de a cél ugyan az…

A Nato nagyon belelendült: idén számos nagy hadgyakorlatot tartott. Miért? Mi ez a mozgolódás? Nincsenek véletlenek. A Világpolitikában nincs olyan, hogy csak úgy valami történik. Nem! Itt gondosan eltervezett eseménysorozatokról van szó és amikor a színpadon a kellékek között felfedezünk egy revolvert, akkor tudhatjuk, hogy amaz egyszer elfog sülni…

Hegedűs Ákos – http://aranykorhajnalan.blogspot.hu/

Kategória:Jegyzet, Publicisztika


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »