“Ez itt a mi hazánk!” (+videók)

“Ez itt a mi hazánk!” (+videók)

Horthy Miklós kormányzóvá választásának 100. évfordulóján megemlékezést tartott a Mi Hazánk Mozgalom Budapesten. A kormányzó emléke előtt fejet hajtók a Gellért téren gyülekeztek és hallgatták meg az ökumenikus rendezvényt, majd utalva Horthy budapesti bevonulására fehér lovas felvezetéssel a Szabadság hídon vonultak át az Országház közelében fekvő Vértanúk terére, ahol szintén beszédek hangzottak el.

Horthy Miklós kormányzóvá választásának 100. évfordulóján megemlékezést tartott a Mi Hazánk Mozgalom Budapesten. A kormányzó emléke előtt fejet hajtók a Gellért téren gyülekeztek és hallgatták meg az ökumenikus rendezvényt, majd utalva Horthy budapesti bevonulására fehér lovas felvezetéssel a Szabadság hídon vonultak át az Országház közelében fekvő Vértanúk terére, ahol szintén beszédek hangzottak el.

Az óriási rendőri készültség védelmében lezajlott rendezvényen a Mi Hazánk mellett a Horthy Miklós Társaság, a Trianon Társaság, a Független Kisgazdapárt, a MIÉP, a Betyársereg, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat, a Délvidéki Magyar Polgári Szövetség képviselői, valamint “gárdisták” képviseltették magukat.    

A Szent Gellért téren Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke felszólított rá: főváros fogadja posztumusz díszpolgárává a kormányzót, illetve állítsák fel Horthy Miklós lovas szobrát a Szent Gellért téren.


Antifák és Kossuth tériek a Fővám téren

Több kisebb csoportban gyülekeztek antifasiszta ellentüntetők – Kossuth téri zászlós demonstrálókkal vegyülve – már a Fővám téren, akik csatlakoztak a néhány tíz társukhoz a Szabadság híd túloldalán lévő Gellért tér mellett bőszen hangoskodó társaikhoz. A Műegyetem rakparti antifák cigányokkal kiegészülve folytattak történelmietlen, buta eszmefuttatásukat a megemlékezőket náciknak és fasisztának, Horthyt istenítőnek kikiáltva. A színpadról erre reagálva többen utaltak rá, így Csuka Tamás nyugalmazott református püspök és dandártábornok, valamint Fülöp Erik országgyűlési képviselő is, hogy a méltó módon megemlékezők egyedül Istent istenítik.

Hírdetés

György Ferenc felvidéki plébános történelmi áttekintését követően a felvidéki magyarság nevében köszönte meg, hogy az első világháború után ha csak rövid időre is, újból a nemzet, az ország része lehettek.

A Szent Gellért téri megemlékezést követően a résztvevők alkotta fáklyás menet – a volt kormányzó egykori budapesti bevonulására emlékezve – egy fehér ló felvezetésével a Szent Gellért térről, a Szabadság hídon keresztül a Parlamenthez közeli Vértanúk teréig vonult. Nemzeti színű és árpádsávos zászlókat lobogtattak, illetve zúgott a “Vesszen Trianon!”     

A Vértanúk terén felállított színpadon Hegedűs Loránt református lelkész, a Horthy Miklós Társaság elnöke az egykori kormányzó társadalompolitikai rehabilitálásának fontosságát hangsúlyozta, mondván, Horthy alakja “megkerülhetetlen, ha el akarjuk érni, hogy a magyarságra visszafordított vérvádat elhárítsuk, nevezetesen az utolsó Hitler-csatlós vádját és mindazokat a jelzőket, amelyek ebből a történelemhamisításból következnek”.

Toroczkai László, a párt elnöke kifejtette, ezek a megemlékezések nem csupán a kormányzó érdemeinek életben tartásához kellenek és vállalja fel őket a Mi Hazánk, hanem amiatt is fontosak, hogy ilyenkor kimerészkedik az utcára az ellentüntető csürhe, aki megmutatja arcát és a hangos kisebbség saját magát minősítve láttatja magát a közvélemény előtt.

Toroczkai kijelentette: “nincs az az eső, nincs az a hörgő magyargyűlölet, amely megállíthatna minket”. Az egész Horthy-korszak örökösei vagyunk – mondta, hozzátéve, azt vallják, hogy Magyarország a magyaroké. Közölte, hogy három parlamenti képviselőjük a napokban kezdeményezte  a trianoni szerződést ratifikáló törvény hatályon kívül helyezését, s kíváncsian várják, kik vállalják fel ezt a törekvést, mely nemzeti színbe bújt pártok állnak a kezdeményezés mellé. Leszögezte, hogy megvédik Magyarországot, mert “ez a mi hazánk”, és ha nem ebben a ciklusban, akkor majd a következőben tesznek azért, hogy eltöröljék az igazságtalan békediktátumot, Trianont.

Mindeközben a cigányokkal kiegészült antifasiszták, igaz a Vértanúk terére érve még viharvertebben, de folyamatosan fütyüléssel, megafonba ordibálással és hangos zenéléssel próbálták megzavarni az eseményt. A rendőrök kordonokkal választották el az antifasiszta tüntetőket a megemlékezőktől, rendbontás nem történt.

neva – Hunhír.info


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »