Ez gyorsan ment: a Fidesz színjátéknak tartja az alaptörvény-módosítást

Ez gyorsan ment: a Fidesz színjátéknak tartja az alaptörvény-módosítást

Csak az a baj, hogy ezzel hazánk biztonságát is veszélyeztetik. Mindenesetre a nagyobbik kormánypárt vasárnapi közleménye nem sok jóval nem kecsegtet azok számára, akik abban reménykednek, hogy a bevándorlás minden formájával szemben alaptörvényi szintű védelemmel lesz felruházva hazánk.

Ahogy arról beszámoltunk, Volner János, a Jobbik alelnöke vasárnap délelőtti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy hétfőn benyújtják azt a pártok által konszenzussal elfogadott javaslatot, amelyről korábban a kormánypárti politikusok úgy nyilatkoztak, hogy megfelelő védelemmel szolgálhat. A jobb oldal ellenzéki párt a 4. cikk 2. bekezdését javasolja kiegészíteni egy mondattal, „az 1. bekezdésben meghatározott, kérelmen alapuló jog ellenszolgáltatásért nem szerezhető”. Így alaptörvénybe ütközőnek fog minősülni a letelepedési kötvénnyel való kereskedés.

Hírdetés

A Fidesz közleményében azonban színjátéknak nevezte a teljes körű védelmet, és inkább Gyurcsány Ferenc és balliberális ellenzék soraiba sorolja a Jobbikot, miközben hét hónappal ezelőtt 125 kormánypárti politikus a DK-val, Párbeszéddel, Liberálisokkal együtt söpörte le Vona Gáborék bevándorlás ellenes alaptörvény-módosítását.

Akkor még ez nem volt fontos a Fidesznek. Vagy talán akkor sem?


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »