Ez egyre kínosabb: Joe Biden megint összekeverte a nemzeteket – orosz invázióval szembeni sikeres “magyar” ellenállásról beszélt

Ez egyre kínosabb: Joe Biden megint összekeverte a nemzeteket – orosz invázióval szembeni sikeres “magyar” ellenállásról beszélt

Hetek óta gyártja az egyre tragikomikusabb bakikat az Amerikai Egyesült Államok 79 éves elnöke. A New York Post beszámolója szerint Biden az orosz-ukrán háborúban nagy szerepet játszó Javelin rakétákat gyártó alabamani üzemben tett látogatást. Beszédébe azonban ismét belezavarodott, és összekeverte a nemzeteket.

Többek között azt mondta, hogy az Egyesült Államok “biztosította Oroszország számára a Javelineket”, és megjegyezte, hogy ennek köszönhető a “sikeres magyar” ellenállás az orosz invázióval szemben.

Beszéde nagy részében egyébként jól fogalmazta meg, hogy az USA kormánya melyik harcoló fél oldalán is áll és hogy Washington Ukrajnát fegyverezte fel. A kavarodás akkor kezdődött, amikor a Javelinek hasznosságának alátámasztására egy Wall Street Journalban megjelent cikkre hivatkozott.

“Néhány nappal ezelőtt idézett a WSJ egy fiatal magyar katonát, aki azt mondta, a Javelinek nélkül nagyon nehéz lett volna megállítani az előrenyomuló ellenséget”.

Elvileg a katona még lehetett is volna magyar, tekintettel arra, hogy a 128-as kárpátaljai rohamdandár tagja, ám erről a WSJ cikke nem írt egy szót sem. Beszédének egyes részein azonban nyilvánvaló volt a tévesztés, egy ponton arról beszélt, hogy Amerika Javelinekkel látta el az oroszokat:

“Mielőtt Oroszország megtámadta volna, gondoskodtunk arról, hogy Oroszország Javelinekkel és más fegyverekkel erősítse meg a védelmét, hogy Ukrajna készen álljon arra, ami történik”.

Hírdetés

Biden az utóbb időben számos hasonlóan kínos helyzetbe sodorta magát, nem csoda, hogy próbálja tréfásan tálalni a sajtónak – ahogy ő fogalmazott – “félreértéseke való hajlamát”. (PR szempontból nyilván jobb, ha úgy látszik, tudatában van a tévesztéseknek…)

Ugyanakkor hétfőn is nagy visszhangot keltő beszédet hozott össze, amikor Daleweare első szenátoraként emlegette megát elnök helyett, Kamala Harris-t pedig elnökként emlegette, pedig ő csak az alelnöke.

Kevésbé megmosolyogtató “hiba” volt, amikor Biden az amerikai hadsereg ejtőernyőseinek mondott egyik beszédében az ukrán civilek bátorságát méltatta, majd azt mondta a hallgatóságnak, hogy majd meglátják, amikor ott lesznek”. Ezt követően a Fehér Ház szóvivőjének gyorsan helyreigazítást kellett kiadnia, miszerint az USA nem küld csapatokat Ukrajnába.

Arra is volt már példa, hogy az amerikai hivatalos állásponttal szemben Biden nyilvánosságra hozott olyan részleteket, amelyek enyhén szólva is bizalmasak voltak. Legalábbis addig. Egy alkalommal elkotyogta egy beszédben, hogy Lengyelországban ukrán csapatokat képeznek ki.

Egyszer pedig Biden szerencsétlen megfogalmazással kijelentette, hogy ha Oroszország vegyi fegyvert vetne be, az USA hasonlóképp válaszolna. Ezután Jake Sulliven nemzetbiztonsági főtanácsadó magyarázkodhatott a sajtónak, hogy az USA semmilyen körülmények között sem vetne be vegyifegyvereket.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »