Az ellenzéki képviselőknek kedden sem sikerült meggyőznie az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságában a kormánypárti többséget arról, hogy ne értékesítsék/árusítsák ki az állami/közösségi tulajdonban lévő termőföldet, ezzel a földvagyon védelmében gyakorlatilag elszállt az utolsó parlamenti eszköz is.
Bár az ülésnap nem lett olyan történelmi jelentőségű, mint amelyiken Lázár János elmagyarázta, miért kell az állami vagyonnak magánkézbe jutnia (emlékeznek: máskülönben ellopná azt a fideszes menedzsment), azonban a jövőnket nagyban befolyásoló, egyben elkeserítő tendenciákat viszont leszűrhettünk az elmondottakból.
Maradva a kronológiánál; Magyar Zoltán, a nemzeti párt agrárpolitikusa, a bizottság alelnöke, valamint Sallai Róbert Benedek, az LMP országgyűlési képviselője próbálkozott meg azzal a nem mindennapi feladattal, hogy önálló indítványukat tárgysorozatba vetetik. A két jobbikos, valamint az egy LMP-s javaslat azonban süket fülekre talált a kormánypárt részéről, így
egyik ellenzéki képviselő sem tudta megakadályozni, hogy az Orbán-kormány belekezdjen a föld eladásokba
(arról, hogy ez egyáltalán nem egy belpolitikai kérdés, hanem sokkal komolyabb ügy, IDE KATTINTVA olvashat).
Emlékezetes pillanat volt, amikor Font Sándor, a Mezőgazdasági bizottság fideszes elnöke úgy reagált Magyar Zoltán beadványára, hogy az egy
„visszafordíthatatlan folyamattal”
áll szemben.
Érdemi vita ebben a témában nem is alakult ki, azonban személyeskedésektől sem mentes szópárbaj kísérte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) 2012-re, valamint 2013-ra vonatkozó beszámolóját (ebben a prímet a fideszes Pócs János vitte. A képviselő igazán emlékezetes felszólalásokkal szokta szórakoztatni a Tisztelt Házat, elsősorban akkor, amikor Fazekas Sándorral, az FM vezetőjével „A Sallai Róbert Benedek”-ről diskurálnak a parlamentben, azonnali kérdés keretében. De legalább tudjuk, hogy jó helyre kerülnek az adóforintok, a képviselők megdolgoznak érte…).
Feldman Zsolt, helyettes államtitkár beszámolója kapcsán azonban a (magyar) mezőgazdaság majd minden ellenmondására sikerült rávilágítani. Ugyanis, nem mindegy, hogy
az agrárium esetében mi a sikereresség fokmérője,
hogyan lehetséges a leginkább bemutatni az elért eredményeket?
Hiszen, amikor a kormány képviselője emlékeztetett, hogy az ágazatban a foglalkoztatottság 9 százalékkal növekedett, míg az agrárexport már évek óta eléri a 8 milliárd eurós szintet, valamint 2014-ben a magyar GDP 3,6 százalékát a mezőgazdasági termelés adta, addig Sallai Róbert Benedek arra figyelmeztetett, hogy a valóban növekedő foglalkoztatottság mellett 2000 és 2010 között 40 százalékkal, míg 2010 és 2013 között pedig 15 százalékkal csökkent az egyéni gazdaságok száma.
Azaz, a munkavállalók a nagyobb, ipari méretű vállalatok felé veszik az irányt, amivel viszont nemcsak az a baj, hogy végérvényesen megváltoztatja, eltorzítja a vidék arculatát, de szembe megy az Orbán-kormány családi gazdálkodókat segítő ígéretével is.
A 2012-es KSH jelentésben például ez áll:
A mezőgazdaság munkaerő-ráfordítása 20 százalékkal csökkent hazánk uniós csatlakozása óta, ezen belül a nem fizetett munkaerő 21, a fizetett munkaerő 17 százalékkal lett kevesebb. A csökkenés fő oka az egyéni gazdaságok számának gyors ütemű fogyatkozása. A 2000-ben és 2010-ben végrehajtott teljes körű mezőgazdasági összeírás adatai szerint 10 év alatt az egyéni gazdaságok száma 40 százalékkal esett vissza, amely a tőke, valamint a szakértelem hiányával, és a kedvezőtlen gazdaságszerkezettel állt összefüggésben.
Az adatokat tovább árnyalja az a tény is, hogy mind az egyéni gazdaságoknál, mind pedig a gazdasági szervezeteknél aránytalanul nőtt az időszaki alkalmazottak száma (a növekedés 53 százalékos 2010-hez képest).
Újra kellene értelmezni végre
a GDP és a mezőgazdaság közti kapcsolatot is.
Azonban erre vajmi kevés esélyt látni, legalábbis, ha a bizottság fideszes többségének véleményéből indulunk ki.
Az agrárium „teljesítményét” ugyanis nem lehet ugyanazokkal a mérőszámokkal értékelni, mint mondjuk az autóipart. A termőföld megművelése esetén elsősorban a fenntarthatóságot kell szem előtt tartani, ugyanakkor a keletkezett haszon is elsősorban a helyi gazdaközösséget illeti. Lassan ideje (már, ha még nem késő) szakítani, azzal a dogmával, hogy
a mezőgazdaságtól elsősorban GDP-hozzájárulást várunk el,
ehelyett a termőföldnek a közösségeket, rajtuk keresztül a városokat, az országot kellene szolgálnia.
Persze, mindezt közösségi tulajdonban…
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
