Ez az ember MINDENRE alkalmatlan!

Ez az ember MINDENRE alkalmatlan!

47 másodperc nem sok. Ám mégis elég arra, hogy akár ennyi idő alatt is kiderüljön valakinek a totális alkalmatlansága a politikai pályára. Fekete-Győr András pártelnök bő háromnegyed perc alatt bebizonyította, hogy fordítva ül egy döglött lovon.***

A pártelnök, úgy is, mint az oltásellenes ellenzék egyik kistérségi szószólója, a balos brigád fiatalosch tagja, a napokban Facebook-szózatot intézett honi fiataljainkhoz. (KLIKK IDE!)

*

*

„Kedves 16 és 17 évesek! Biztos tudjátok, hogy a mai naptól ti is elmehettek oltani! Mégpedig nem is akármilyen vakcinát fogtok kapni: a Pfizert, ami, mindannyian tudjuk, hogy a magyarok kedvenc védőoltása. Na, most nemcsak azért fontos, hogy be legyetek oltva, hogy elmehessetek szabadon gyúrni, kocsmázni, Balatonozni, bármit csinálni, hanem azért is fontos, hogy mi teljes társadalmilag biztonságban legyünk. Örülök, hogy most ti kerültek sorra (sic!), és arra kérlek titeket, hogy ne féljetek a védőoltástól, én is beadattam magamnak, semmi bajom, nem lett tőle, sőt! Tök jó érzés ezzel létezni, és menni, amerre csak szeretnék. Úgyhogy ti is éljetek vele. Számítunk rátok!”

***Kedves 16 és 17 évesek!Én ugyan nem vagyok pártelnök, de néhány dolgot hadd tegyek tisztába ezzel a beszéddel kapcsolatban!1.

Először is NEM mehettek el oltani! Az, hogy TI oltsatok, komoly előképzést igényel. Ellenben felvehetitek az oltást, vagy mai szóval élve oltakozhattok. Tehát beadathatjátok magatoknak a vakcinát. El lehetne intézni annyival a történetet, hogy valószínűleg nyelvbotlásról van szó. Ez azonban nehezen hihető, tekintve, hogy a két napja, május 10-én felkerült poszt feliratában is oltás szerepel.

2.

Hírdetés

A Pfizer nem olyan, mint az ország tortája, vagy a kedvenc ruhamárkád. Szóval nincs olyan, hogy a magyarok kedvenc védőoltása. Egész egyszerűen a tudósok arra jutottak, hogy ez a vakcina felel meg a legjobban számotokra. Ha tehát apu vagy anyu AstraZenecát vagy Szputnyik V-t kapott, ne ijedjetek meg, ők nem valamiféle másodrendű állampolgárok.

3.

Nyugi, mi se vártuk ki a kocsmatúrákkal, hogy belépjünk a felnőttkorba. De azért a szüleink se mondták, hogy nesze, fiam, itt egy ezres, basszál be éjjel, aztán, ha hazamászol, jól kihányod magad, oszt jóvanazúgy. Jogszerűen tehát NEM mehettek el kocsmázni. Ha van védőoltásotok, ha nincs.

Bár ad némi reménysugárt nektek az a tény, hogy Szilágyi György, a Momentum szélsőjobbos szövetségese a Jobbik színeiben már 2020 decemberének közepén kezdeményezte, hogy a választói korhatárt az Országgyűlés csökkentse 16 évre. Ehhez a kezdeményezéshez azóta számos baloldali platform csatlakozott. S ki tudja, ha ilyen ütemben „modernizálódik” a társadalom, az újsütetű politikai kultúra később 14, majd 12 évre csökkentheti a választói korhatárt, ezzel arányosan pedig 12 majd 10 évre a szexuális belegyezés korhatárát.

***

Ez a trend számomra elképesztő és felkavaró. A baloldali előválasztás miniszterelnök-jelöltjei között megtalálhatók kommunista gyilkosok kommunista unokái, rendszerváltáskor az országot szétlopó oligarchák, beszédképtelen, retorikai nulla félműveltek, valamint virsliző, parizerező, exnáci populisták.

Nincs ennek más tanulsága, mint hogy új ellenzéket (v.ö. új baloldalt) építeni képtelenség a régi összetevőkből.

Mert hiába akartunk Wellington-bélszínt készíteni, ha darált korpa, víz, disznótáp, főt krumpli és csalánlevél áll a rendelkezésünkre, abból bizony nem lesz más, csak moslék.

() VBT ()Kiemelt kép: Fekete-Győr András Facebook-oldala

The post Ez az ember MINDENRE alkalmatlan! appeared first on VBT.


Forrás:vbt.pestisracok.hu
Tovább a cikkre »